Közelít az ősz: komoly lehűlés érkezik vasárnap
2023. október 12. csütörtök 19:30

Változékonyra fordul az időjárás a hét második felében: pénteken délelőtt még többfelé lesz felhős az ég, majd kisüt a nap és szombaton is napos idő várható, de estétől megerősödik a szél és egyre több helyen elered az eső. Vasárnap már többfelé várható eső és a csúcshőmérséklet mindössze 11 és 20 Celsius-fok között várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
Pénteken kezdetben közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd fokozatosan csökken a felhőzet és délután már sok napsütés valószínű fátyolfelhőkkel. Az északkeleti országrészben ugyanakkor maradnak erősebben felhős körzetek, ott a délelőtti órákig előfordulhat záporeső, másutt nem várható csapadék.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 28 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb.
Szombaton a hajnali pára- és ködfoltok, illetve a rétegfelhőzet feloszlása után többnyire gyengén felhős, napos idő várható, majd az esti, éjszakai órákban északnyugat felől egyre több helyen beborul az ég és elered az eső.
Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél, estétől pedig északnyugatira fordul az áramlás. A minimumhőmérséklet 9 és 16, a maximum 22 és 28 fok között alakul.
Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, majd estétől északnyugat felől csökkenni kezd a felhőzet.
Az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik.
Hajnalban 9-16 fok valószínű, a csúcshőmérséklet 11 és 20 fok között várható; a csapadékosabb nyugati vidékeken lesz hűvösebb, délkeleten még a reggeli órákban enyhébb az idő.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...