Kövér: "satuba fogják" a Fideszt jövőre
2009. november 07. szombat 17:27
"A Jobbik be fog kerülni a parlamentbe, de remélem szóba sem kerül az, hogy a kormányzáshoz szükséges legyen az ő támogatásuk" - mondta a Fidesz választmányi elnöke. Hozzátette: azt is nagyon reméli, hogy kétharmados döntésekhez nem lesz szükség a Jobbik támogatására, ennek azonban, mint megjegyezte, matematikai valószínűsége meglehetősen csekély.
Kövér László a jobboldali párt kapcsán hangoztatta: ha nemzetpolitikai kérdésben a Jobbik offenzív lesz, akkor annak diplomáciai megvédése szinte reménytelen. "A Jobbik egy szélsőjobboldali pártnak van feltüntetve; ha ők nyújtják be a külhoni magyarok állampolgárságáról szóló törvényjavaslatot, amit nyilvánvalóan el kell, hogy fogadjunk, akkor a támadási felület sokszorosa lesz annak, mintha ezt mi tennénk meg" - mondta a választmányi elnök.
Kövér László szerint a szocialisták stratégiája a majdani mielőbbi visszatérésre irányul. Szavai szerint ennek része, hogy "úgy viselkednek, mint egy idegen megszálló hatalom visszavonulás közben: amit lehet, elrabolnak, ahová lehet, saját embereiket, ügynökeiket ültetik 6, 8, 10 éves megbízásokkal, hogy jelentős kártérítéseket kelljen fizetnünk." A felelősség megállapításáról a fideszes politikus azt mondta: a következő kormány dolga felderíteni azokat a "tolvajlásokat, szándékos kártételeket, amelyeket ezek elkövettek az elmúlt években", és az információkat átadni a hatóságoknak.
Hangsúlyozta, hogy a Fidesznek minden szavazatra, minden mandátumra szükség van a kétharmados többséghez, hogy alapvető kérdések megoldásához is hozzákezdjen, és fel tudja függeszteni azok mentelmi jogát, akik felelősek azért, hogy idejutottunk.
A következő kormány dolga kivezetni a válságból Magyarországot, és visszavezetni 2002-ig, ameddig a kormányok - bizonyos értelemben a Horn-kormányt is ideértve - konzekvensen törekedtek egy olyan polgári társadalom megteremtésére, amely európai minőségű életet tud biztosítani a következő generációknak - hangoztatta Kövér László.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Pécsi kórházban látták utoljára az...
- Vadkamera buktatott le egy szemétből...
- Buszbaleset szemtanúit keresik a...
- Pécsi patikában, dohányboltban...
- Zarándoknapon vett részt a Pécsi...
- Mire elindul, máris 40 percet késik...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Pécsett és Mohácson is gyújtanak...