Kolompár megtagadta a vallomástételt
2009. november 20. péntek 12:38
Kolompár Orbán megtagadta a vallomástételt az ellene és öt társa ellen, a Kecskeméti Városi Bíróságon folyó per pénteki tárgyalási napján.
Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke azonban bejelentette: a későbbiekben a bíróság rendelkezésére áll. Kolompár Orbán ellen három különböző eljárásban emelt vádat az ügyészség, ebből két ügyet egyesítettek, és ennek első fokú bírósági tárgyalása kezdődött hétfőn.
A budapesti VI.-VII. kerületi ügyészség által emelt vád szerint Kolompár Orbán az OCÖ elnökeként arra utasította a roma érdekképviselet pénztárát, hogy utólagos elszámolásra, több részletben, összesen 5 millió 70 ezer forintot fizessen ki neki, de azzal nem számolt el és a kár sem térült meg.
A roma politikust ezért jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettével és számviteli fegyelem megsértésében bűnsegédlettel vádolja az ügyészség.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Használt ruhákból készít menő...
- Fotóival keres szerelmet Kustánczi Lia
- Elhunyt Szebeni János, rádiós,...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- A tilalom ellenére rakott tüzet egy...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...