Kóka köszönetet mondott Sólyomnak és Pálinkásnak

2009. augusztus 19. szerda 18:16

Kóka János a kezdeményezők nevében megköszönte Sólyom László köztársasági elnöknek, hogy elvállalta, a "nyelvbékítő" konferencia fővédnökségét. Erről az SZDSZ frakcióvezetője szerdán nyilatkozott az MTI-nek.

A politikus Pálinkás Józsefnek, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének pedig azt köszönte meg, hogy az Akadémia felvállalta a nyelvhasználat szabadságának tudományos, kutatói védelmét.

Az MTA épületében szerdán Nyelvhasználat és jogi szabályozás a tudomány tükrében címmel rendeztek konferenciát.

Kóka János kijelentette: a konferencia világosan rámutatott arra, hogy ha egy állam az anyanyelv használatát korlátozza, akkor polgárai szabadságát korlátozza. A frakcióvezető leszögezte, a magyar politikusok és tudósok egyetértenek abban, hogy a szlovák nyelvtörvény egy kisebbségellenes törekvés Európa-ellenes eszköze, nem szlovák-magyar "belügy".

Kitért arra is, hogy Szili Katalin házelnök vezetésével szeptember elején négypárti delegáció keresi fel az unió illetékes döntéshozóit, hogy a korábban elfogadott négypárti nyilatkozat szellemében felhívják Európa figyelmét a Szlovákiában előállt helyzet tarthatatlanságára. Hozzátette, hogy a liberális parlamenti frakciót a delegációban Eörsi Mátyás képviseli. A politikus véleménye szerint a szerdai konferencia előadásai is bőséges muníciót szolgáltatnak a meggyőző nemzetközi érvelésre.

Felhívta arra is a figyelmet, hogy 12 nap múlva életbe lép a "szlovákiai magyar kisebbséget súlyosan diszkrimináló törvény", amelynek a visszavonásra addig már nincs esély.

Kóka János kijelentette: most annak érdekében kell összefogni, hogy ameddig a jogi vita zajlik a nemzetközi fórumokon, a törvény végrehajtását függesszék fel, és ne lehessen euróezrekkel büntetni azokat, akik a nyilvános érintkezés során az anyanyelvükön szólalnak meg.

(mti)