Kockázatok, mellékhatások: az óvszer is lehet hamis
2015. szeptember 19. szombat 12:41
Több mint kétmillió forint értékű, ismeretlen helyen gyártott, hamisított márkajelzésű gumióvszert és egyéb termékeket találtak a pénzügyőrök Budapesten egy bevásárlóközpont raktárában - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel. Közleményükben kiemelték: az ismeretlen körülmények között előállított gumióvszerekkel a csalók a szakértő szerint komoly egészségügyi kockázatot is okoztak.
A pénzügyőrök Budapesten, egy főként távol-keleti termékeket forgalmazó bevásárlóközpont raktárában és üzlethelyiségében tartottak ellenőrzést, és megközelítőleg 7300 darab hamis márkajelzésű óvszert találtak. A pénzügyőrök szakértőket is bevontak, mivel a csomagoláson a termékismertetőt rossz magyar helyesírással írták, és az eredeti terméktől eltérő feliratok voltak láthatók rajta - írták.
A termékekről kiderült, hogy azokat a jogtulajdonos engedélye nélkül készítették, ezáltal - az egészségügyi kockázatok mellett - jelentős anyagi hátrányt is okoztak. A pénzügyőrök a hamis termékeket lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt eljárást kezdeményeztek - olvasható a NAV közleményében.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...

