Kínai férfi ölte meg a norvég diáklányt
2010. szeptember 02. csütörtök 12:25
További részleteket nem közölt az alezredes, de úgy fogalmazott: több személyi és tárgyi bizonyítékot is beszereztek arról, hogy a kínai férfi gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. "Más nem követhette el" - mondta.
Szigeti József közölte: legutóbbi információjuk a férfiről az, hogy Ferihegyen keresztül elhagyta az országot még a bűncselekmény napján, de azt nem árulta el, hogy hova távozott.
Kérdésre válaszolva az alezredes elmondta: a férfi és áldozata évfolyamtársak voltak, és a tanúk szerint közelebbi kapcsolatban álltak egymással. Az alezredes és Tafferner Éva, a BRFK szóvivője is többször megerősítette: folyamatosan együttműködnek a külföldi társhatóságokkal, így a norvég rendőrséggel is, és mindent megtesznek a férfi kézre kerítéséért.
Tafferner Éva elmondta azt is: néhány napon belül, talán már pénteken nemzetközi elfogatóparancsot bocsát ki a férfi ellen a bíróság. Arra a norvég újságírói kérdésre, hogy mi tart ennyi ideig, miért nem bocsátották még ki a nemzetközi körözést, Szigeti József azt mondta: a válasz a magyar jogrendben keresendő.
A rendőrség szerdán közölte honlapján, hogy elfogatóparancsot adtak ki a norvég diáklány meggyilkolásával gyanúsított kínai férfi ellen.
Az MTI rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy a kínai férfi, aki szintén diákként tartózkodott Magyarországon, abban a kollégiumban lakott, amelyben a lány holttestét vasárnap este megtalálták.
A Bors szerdai számában azt írta, a lány holttestét néhány órával azután találták meg, hogy korábbi szerelme "beismerő vallomásnak beillő" üzenetet írt Facebook-adatlapján: "Nem akartalak bántani... Ha meghalok, remélem, újra találkozunk, és együtt leszünk". Oslói újságok értesülései szerint a 21 éves lány szakított barátjával, majd a nyarat Londonban töltötte, és nemrég utazott vissza Budapestre. Egy barátnőjével találkozott volna, akivel azt tervezték, hogy megnéznek Győrben egy koncertet, ám a találkozóra már nem érkezett meg a norvég lány - olvasható a lapban.
Tafferner Éva leszögezte: nem a közösségi portálon tett bejegyzés alapján jutottak a nyomozók arra, hogy ő gyanúsítható a bűncselekménnyel, de a nyomozás során ezt a tényt is vizsgálni fogják.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tetőzik a Duna Mohácsnál, gyorsan...
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Elhunyt Bogdán László, Cserdi...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- Tízmilliókat keresett egy baranyai...
- Se ki, se be: hétfőtől két hétre...