Kicsapnák az erőszakos diákokat
2008. május 13. kedd 15:49
A testület kedden kerekasztal beszélgetést rendezett a témában, ahol a szaktárca illetékese azt mondta: a deviáns viselkedést pszichológusok bevonásával, helyben kell megoldani, vagyis a jelenlegi jogszabályok nem igényelnek drasztikus változtatást.
Az utóbbi időben elharapódzó iskolai bántalmazások miatt a MÖSz azt szeretné, ha a tankötelezettség utolsó négy évében, vagyis 14 év felett a jelenleginél súlyosabb következményei lennének az intézmény falain belül elkövetett erőszaknak.
A javaslatcsomag alapján a vétkes diákot végső esetben áthelyezhetnék egy másik iskolába, megtilthatják az adott intézményben a tanév folytatását vagy akár ki is zárhatják. Hasonló a helyzet az igazolatlan órákkal: a jelenlegi jogszabályok nem engedik, hogy 18 éves kora előtt megszűnjön egy diák tanulói jogviszonya emiatt.
A MÖSz most azt szeretné elérni, hogy a 14 évnél idősebbek esetében ez 30 igazolatlan óra után megtörténjen - mondta Gémesi György, a szövetség elnöke. A javaslatok között szerepel az is, hogy a szülőket törvény kötelezze arra, hogy aktív kapcsolatot tartsanak fenn az iskolával. Jelenleg nincsenek rákényszerítve erre, ezért sokszor egyáltalán nem lehet őket elérni - hangsúlyozták a szakemberek.
Nagyrónai László, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakmai tanácsadója szerint a jelenlegi jogszabályok megfelelőek arra, hogy a szakmai szervezetek bevonásával megoldják a problémákat.
A hangsúlyt a megelőzésre kell fektetni, tehát az intézményen belül több figyelmet kell fordítani az agresszió visszaszorítására, s megteremteni annak lehetőségét, hogy az eltérő viselkedésű gyerekek is beilleszkedjenek a közösségbe - fogalmazott.
Nagyrónai szerint a fiatalokat nem lehet kizárni az iskolákból, helyette pályázati pénzt kell fordítani arra, hogy a tantestületek többet foglalkozzanak a kérdéssel. Amennyiben kirívóan súlyos fegyelemsértés történik, a szülőket kötelezik majd arra, hogy pszichológus bevonásával próbáljanak úrrá lenni a problémán.
Az erről szóló törvénymódosítást már beterjesztette a kormány: ha a Parlament is rábólint, június elejétől ez a gyakorlatban is megvalósulhat - közölte a minisztérium illetékese.
Független Hírügynökség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...