Kevesebb születés, házasság és halálozás
2010. augusztus 24. kedd 12:15
Az előzetes adatok szerint összesen 45 128 gyermek született, ami 4,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Emellett viszont a halálozások száma 64 683 volt, ami szintén 3,2 százalékos csökkenést jelent.
A születések és halálozások száma valamennyi régióban csökkent, mértéküket tekintve azonban voltak eltérések. A legjelentősebb csökkenés a születések számában Észak-Alföldön (8,2 százalék) és Észak-Magyarországon (6,8 százalék) mutatkozott. Utóbbi régióban emellett a halálozások számának mérséklődése is a legnagyobb volt (4,4 százalék).
Mind a születések, mind a halálozások számában a nyugat-dunántúli régióban volt a legkisebb a csökkenés. Itt a születések aránya 1,1 százalékkal csökkent, de a halálozások száma is csupán 1,3 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.
Mindezek következtében - a KSH felmérése szerint - 2010 első félévében a régiók közül Észak- és Dél-Alföldön növekedett, Közép-Magyarországon és Közép-Dunántúlon jelentősen mérséklődött a természetes fogyás mértéke, Észak-Magyarországon pedig az előző évivel közel azonos volt.
A házasságkötések száma továbbra is csökkenő tendenciát mutat. 2010 első félévében 14 423 házasságot kötöttek, amely csaknem 13 százalékkal kevesebb, mint 2009 azonos időszakában.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagy kiterjedésű tarlótűzzel küzdenek...
- Kánikulával kezdődik a hét, aztán...
- Három pécsi drogdílert is...
- Csaknem négyszáz gyermek...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Országszerte zajlik az aratás,...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...