Kevés a vasúti kocsi, még több pénzt ad vissza a MÁV
2025. november 02. vasárnap 11:32

Objektív felelősséget vállal a MÁV most már nemcsak a késéseknél, hanem a kocsiösszeállításoknál is: november 1-jétől 72 órán belül automatikusan visszaadják a helyjegy árát mindazoknak, akik online felületen vagy applikációban vették a jegyüket, de az a kocsi bármilyen okból nem tud közlekedni az adott vonatban - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója a közösségi oldalán.
A vezérigazgató videóüzenetében elmondta, az intézkedést azért kell bevezetni, mert a Magyar Vagon Dunakeszi Járműjavítójának problémái vannak, a termelése gyakorlatilag leáll. Ez a cég a MÁV számára komoly kocsikarbantartási tevékenységet is végez.
Mivel a járműjavítóban a termelés leállása miatt a kocsikarbantartás nem, vagy csak késve tud megvalósulni, ezért a MÁV is kevesebb kocsiból gazdálkodhat a mindennapokban. Ez azt jelenti, hogy elfogynak a tartalékok, ha bármilyen műszaki probléma keletkezik, a kieső kocsit nem tudják másikkal pótolni - fejtette ki.
A MÁV szeretné a járműjavító leállása miatti utassérelmet minimalizálni, és ezzel is jelezni azt, fontosnak tarják, hogy mindenki azt a szolgáltatást kapja meg, amiért fizetett. "Ha ez nem lehetséges, a felelősség a mienk, a jegy ára pedig visszajár" - hangsúlyozta Hegyi Zsolt.
Ezért a vasúttársaság azt a döntést hozta, hogy aki applikációban, vagy online váltja meg a helyjegyét, és az a kocsi nem tud közlekedni az adott vonatban, az mindenféle beavatkozás, vagy ügyfélszolgálati kérelem nélkül automatikusan visszakapja a helyjegy árát - mondta. A papíralapú jegyek visszatérítése továbbra is az e-mailes, telefonos vagy személyes ügyfélszolgálatokon keresztül lehetséges - lehetséges.
A vezérigazgató kiemelte, nagyon fontosnak tartja a felelősségvállalást a MÁV részéről a szolgáltatásokkal kapcsolatban. Ezt tartja a késési biztosítás legnagyobb erényének is, az objektív felelősséget, hogy bármi történik, bármi okozta a húsz percnél nagyobb késést, mindig visszaadják a pénz felét, akkor is ha a vonat késve érkezett meg külföldről, vagy vihar söpört végig az országon. A pénzvisszatérítés most már a nem teljesülő kocsiösszeállítás esetén is jár az utasoknak.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Tízéves kislányra lőtt...

