Izrael történetét bemutató fotókiállítás nyílik Szekszárdon
2009. november 01. vasárnap 17:29
A tolnai megyeszékhelyen november 24-ig látható kiállítást Eva Wosobe, a bécsi múzeum munkatársa ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A magyar közönség eddig Budapesten, Keszthelyen és Nyíregyházán láthatta a Bécsből tavaly útjára indult tárlatot, amelynek most az egykori szekszárdi zsinagóga ad otthont.
A kiállításon az 1948. május 14-én függetlenné vált Izrael történetének minden évét David Rubinger egy-egy fotója jeleníti meg. A képek felidézik a zsidó állam kezdeteit, amikor jegyre árusították az élelmet, a később megjelent orosz bevándorlókat, II. János Pál pápa jeruzsálemi látogatását, és bepillantást nyújtanak az izraeli katonaság életébe. A bécsi közgyűjtemény a fotókat alkotójuk válogatásában tárja a közönség elé.
David Rubinger a XX. század egyik legjelentősebbnek tartott sajtófotósa. 1924-ben született Bécsben, az Anschluss elől Plasztinába emigrált; első professzionális munkáját 1947-ben, a Palesztina felosztását ünneplő zsidó fiatalokról készítette. Legismertebb az 1967-es, hatnapos háborúban készült Ejtőernyősök a siratófalnál című fotója. Rubinger munkásságával egyedülálló archívumot hozott létre a zsidó állam történelméről.
A fotóriporter, akit Simon Peresz, Izrael elnöke a nemzetté válás fotográfusának nevezett, 1977-ben megkapta a legmagasabb állami elismerést, az Izrael Díjat hazájában.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kidőlt fa miatt van teljes útzár a...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Baranyába is kerül egy új, magasból...
- Akik várták a nyárias meleget, azok...
- Kisboltok zárhatnak be Baranyában -...
- Jót tett az eső a földeknek, enyhült...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Árván maradt Kamarás Iván fia
- Nem kell félni az ártalmatlan...
- Orbán Viktor: az európaiak álmát...