Iszap - kevesebben mentesítenek
2010. október 14. csütörtök 09:55
Hozzátette: ebben a 800 főben nincsenek benne az önkéntesek. Dobson Tibor szerint azzal, hogy a védőgát rendszere megépült, már nem szükséges fenntartani a Devecserre vonatkozó riadókészültséget, ezért a katonák visszatérhettek laktanyájukba, és az esetleges evakuálás céljából oda küldött autóbuszok elhagyhatták a térséget.
A bontási munkálatokról a szóvivő azt mondta: azokat a korábbi tervekkel ellentétben csütörtökön fogják elvégezni. Kolontáron 9 házat kell lebontani. A tulajdonosok katonák és tűzoltók segítségével juthattak hozzá a házukban levő személyes tárgyaikhoz.
Murvával és dolomittal folyamatosan erősítik a vasúti töltést és a védőgátat - tette hozzá a szóvivő. Kitért arra, hogy bár a Tornán még mindig 8 és 9,3 közötti Ph-értéket mértek, a Rábán és a Dunán már 8 alattit.
A segélyekkel kapcsolatban Dobson Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy Devecseren közintézményekben tárolják és jellegük alapján szétválogatják az adományokat.
Egyesek megpróbálnak visszaélni a helyzettel, olyan emberek is sorba állnak adományért - az egyebek között mosóporból, tisztálkodó szerekből álló csomagokért -, akik valójában nem károsultak - mondta a szóvivő. Szerinte ezek az emberek azt használják ki, hogy a hatóságok nem tudnak személyi igazolványt kérni sok károsulttól, mert a katasztrófában elvesztek vagy megsemmisültek az okmányaik. Hangsúlyozta: már a rendőrök is fokozottan figyelnek arra, hogy ne legyen visszaélés.
A vörösiszap sújtotta térségében az MTI által korábban megkérdezett polgármesterek arról számoltak be, hogy a károsultaknak elsősorban pénzadományokra van szükségük.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb visszaéléssel vádoltak meg egy...
- Rangsor: ezek a vizek adták a legtöbb...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Csaknem félezer vitorlás vágott neki...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- Áll a Kolosszus a Széchenyi téren, a...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Elismerte felelősségét a pécsi bár...