Ismét határozatképtelenség Dombóváron
2010. október 19. kedd 20:16
A délután négy órára meghirdetett ülésen a tizenegy tagú testületből csak az MSZP két, illetve a Jobbik egy képviselője volt jelen, a Fidesz-KDNP héttagú képviselőcsoportja és egy független képviselő távol maradt.
A testület többségét adó Fidesz-KDNP-frakció a hétfői ülésen sem jelent meg; a frakció nevében akkor Nagy Roland képviselő jelezte: a képviselőcsoportnak egyéb elfoglaltság miatt nem megfelelő a hétfői időpont, és az ülést csütörtökre javasolják összehívni.
Ezt azonban Szabó Loránd - az MSZP támogatásával megválasztott - független polgármester nem tartotta elfogadhatónak, arra hivatkozva, hogy ezen a napon intézményi értekezletet tartanak Dombóváron.
A meghiúsult keddi ülésen a polgármester bejelentette: október 25-re, hétfőre Mi
lesz veled, Dombóvár? címmel közmeghallgatást, majd testületi ülést hív össze. "Nem teszek le róla, hogy előbb-utóbb össze fog jönni" - mondta Szabó Loránd.
A keddi ülés napirendjén alpolgármesterek választása, a dombóvári Apáczai Oktatási Központ egy munkaerő-piaci pályázata, a város művelődési ház közbeszerzési eljárásának kiírása és személyi kérdések szerepeltek volna.
Nagy Roland az ülés után az MTI-nek elmondta: a jelenlegi álláspont szerint a jövő hétfői ülésen a Fidesz-KDNP-frakció részt fog venni; a képviselőcsoport egyébként a szerdai és csütörtöki ülésnapot javasolja Szabó Lorándnak. A Fidesz-KDNP képviselője megjegyezte: a képviselők egynegyede, így frakciójuk is kezdeményezheti a testület összehívását.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...

