Húsz éve kapták vissza templomaikat a ferencesek
2009. augusztus 28. péntek 09:17
A Kisboldogasszony-napi búcsú keretében a korábban a kegyhelyen szolgáló ferences és világi papok közösen mutatják be a liturgiát. A következő napon a nagymise főcelebránsa Pápai Lajos győri megyéspüspök lesz.
A jubileumi ünnepség alkalmából nyitják meg a kegyhelyen az úgynevezett imaszándékkönyvet, amelyet a kegyszobor mellett helyeznek el, hogy a zarándokok bejegyezhessék Szűz Máriához intézett kéréseiket.
A ferencesek 1989-ban nem csak az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Kárpátalján telepedhettek meg, de Magyarországon is visszakapták korábbi lelkipásztori helyeiket, templomaikat és kolostoraikat.
Paskai László bíboros, az akkori esztergomi érsek - aki maga is ferences szerzetes - értesítette levélben 1989-ben a ferences tartományfőnökséget, hogy szeptember 1-től a barátok visszatérhetnek Mátraverebély-Szentkútra, az ország egyik legnépszerűbb kegyhelyére.
Ugyancsak 1989. szeptember 1-től került vissza a rend kezelésébe Budán a Margit körúti templomuk, valamint a szécsényi plébániatemplom és rendház. Szentkúton és Szécsényben ez igazi visszatérést jelentett, mivel a pártállami évtizedekben az itteni ferences kolostorokat az állam más célra használta és a templomok vezetését egyházmegyés papok látták el.
A Margit körúton a kolostor megmaradt az évtizedekig mindössze két iskolát fenntartó rend tulajdonában. A plébániát egyházmegyei keretben szolgáló ferences atyák vezették, akik az állami tiltás miatt nem viselhették a ferencesek jellegzetes kapucnis barna csuháját.
A Rákosi-rendszerben 1950. szeptember 7-én feloszlatták a szerzetesrendeket Magyarországon, négy kivétellel (bencés, ferences, piarista, iskolanővérek).
A megmaradt szerzetesrendek csupán az összesen nyolc meghagyott katolikus gimnázium ellátásához szükséges létszámmal rendelkezhettek, így rendenként 40-45 szerzetes maradhatott meg.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- Elkészült a szépen felújított...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Akinek elege volt a kánikulából,...