Hősöket ábrázoló bélyegkisívet bocsátottak ki
2018. április 06. péntek 14:30

Az 1956-os forradalom és szabadságharc cigány hőseit ábrázoló bélyegkisívet bocsátott ki a Magyar Posta Zrt. a nemzetközi roma nap alkalmából, pénteken Budapesten.
Ha a szabadságról volt szó, a cigányok mindig ott voltak a magyarok mellett - hangsúlyozta Balog Zoltán a Terror Háza Múzeumban. Az emberi erőforrások minisztere szerint a történelem során mindig a szabadság, a szabadságvágy kötötte össze a romákat és nem romákat Magyarországon.
Mindannyiunk felelőssége, hogy a cigány-magyar együttélés sikertörténet legyen - mondta a politikus. Hozzáfűzte: a magyar állam kötelessége, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsa a romák integrációjához.
Balog Zoltán úgy vélte: a roma integráció kérdése összefügg a migrációval. "Ha mi nemet mondunk a migrációra, azt erkölcsileg azzal is tudjuk igazolni, hogy mindent megteszünk a romaintegrációért." Magyarország nem "idegeneket" akar integrálni, hanem mindent megtenni azért, hogy "a roma-magyar együttélésben a közös erősödjön, nem pedig az, ami elválaszt bennünket".
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója elmondta: 1956-ról még sok minden elmondásra vár, így a Magyarország szabadságért fegyvert fogó, elesett, börtönt szenvedett és meghurcolt cigány honfitársaink történetei is. 1956 az egységes magyar hazafiasság szimbóluma, hősei nem pusztán példaképek, hanem mércék is - emelte ki Schmidt Mária, aki szerint a ma emberének szerényen és alázattal, de a forradalom hőseihez kell mérnie magát.
Az '56-os Emlékbizottság kezdeményezésére kibocsátott bélyegeken Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész alkotásai láthatóak Hrozova Erzsébetről, Csányi Sándorról, Dilinkó Gáborról, Cziffra Györgyről, Fátyol Istvánról, Dandos Gyuláról, Szabó Ilonáról ("Kócos"), Kolompár Mátyásról, Kóté Sörös Józsefről és Strausz Károlyról.
Schmidt Mária hangsúlyozta: a Szentandrássy István képei értő és érzékeny ábrázolásai 1956 cigány hőseinek.
"A romák jó hazafiák, imádjuk ezt az országot" - fogalmazott Szentandrássy István az ünnepségen, ahol jelen voltak az 1956-os cigány hősök családtagjai, a roma szervezetek képviselői, állami tisztviselők, valamint Schmitt Pál volt köztársasági elnök is.
Illés Zoltán, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a posta 1991-ben, 1996-ban, 2016-ban és 2016-ban is adott ki bélyeget 1956 emlékére, ám most először kerültek a bélyegre a forradalom hőseinek ábrázolásai.
A 10 darabos sorozat 50 ezer példányban került forgalomba. A bélyegeket Elekes Attila tervezte - fűzte hozzá.
Az eseményen a Romengo együttes zenélt, valamint levetítették Joka Daróczi János Fátyol Istvánról készített portréfilmjét.
MTI - Fotó: Balogh Zoltán /MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Már többszörös bajnok, s korosztálya...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...