Holdkőzettel bővült a Zselici Csillagpark gyűjteménye
2018. január 17. szerda 08:30
Magyarország legnagyobb, nyilvános helyen látható holdkőzetével gyarapodott a Zselici Csillagpark meteoritgyűjteménye a közelmúltban - tájékoztatta a létesítmény fenntartója, a somogyi állami erdőket kezelő Sefag Zrt. kedden az MTI-t.
Mosoni László, a csillagpark vezetője az MTI megkeresésére elmondta: az 5 centiméter hosszú, 25 gramm súlyú, a holdfelszíntől való elszakadás nyomait magán viselő lelet Algériából, a valaha felfedezett legnagyobb holdi meteorithullásból származik és azt a Sefag egy kereskedőtől vásárolta meg.
A 2015 nyarán átadott, évi 10-11 ezer érdeklődőt fogadó csillagparknak mintegy harminc, a világ különböző tájain felfedezett kő- és vasmeteoritból álló gyűjteménye van, az új lelethez hasonló, nyilvánosan bemutatott holdi meteoritot legközelebb Bécsben szemlélhet meg a nagyközönség - tette hozzá.
A Sefag közleményében utalt rá, hogy az ELTE Természettudományi Kara őriz ugyan holdkőzeteket, ám azok mindössze néhány tized grammosak, s ritkán láthatók.
A holdkőzetek meteorit formájában azután hullhattak a Földre, hogy egy kisbolygó vagy üstökös egykor a Hold felszínének ütközött, a becsapódás ereje pedig kisebb-nagyobb darabokat szakított ki belőle - jegyezték meg.
Kitértek arra, hogy kutatók ilyen kőzetdarabokra eddig elsősorban az Antarktiszon, az Arab-félszigeten és Észak-Afrika sivatagaiban bukkantak.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról
- A Pécsi Püspökség is programokkal...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be...