Havazás, majd havas eső, eső is várható vasárnap
2020. január 18. szombat 18:30

Reggelig általában borult, párás, keleten továbbra is ködös idő várható, hószállingózás, ónos szitálás bárhol lehet. Ma főként az Északi-középhegység egy részén süthet ki a nap.
Este gyenge havazás kezdődik, amely az éjszaka folyamán a Dunántúlon terjed tovább kelet felé, de jelentős csapadék nem várható.
Vasárnap erősen felhős vagy borult, keleten továbbra is párás, ködös idő lesz, a felhőzet átmeneti felszakadozására a Nyugat-Dunántúlon, esetleg északkeleten lehet számítani.
A Dunántúlon és a Duna bal partján fekvő részeken gyenge havazás valószínű több helyen is, a halmazállapot azonban napközben a nyugatabbi területeken átvált havas esőre, esőre.
Délutánra jórészt ez a gyenge csapadék is megszűnik.
Jobbára gyenge marad a légmozgás, de a Nyugat-Dunántúlon megélénkül, sőt meg is erősödik az északi szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -7 fok között valószínű, de hajnalban északnyugaton már enyhébb idő lesz.
A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 1 és 5, a Dunától keletre +1 és -2 fok között alakul.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagy Olivér is marad a PMFC-ben
- Már többszörös bajnok, s korosztálya...
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- A Pécsi Püspökség is programokkal...