Három hónapig még rács mögött marad az ügyész

2009. október 08. csütörtök 08:28

Három hónappal meghosszabbította Varga Gergely ügyész előzetes letartóztatását a bíróság - írja a csütörtöki Népszava.

A Fővárosi Főügyészség korrupciós ügyben tetten ért egykori szóvivőjét azzal gyanúsítják, hogy szexuális kapcsolatot létesített egy nővel, akivel szemben ő képviselte a vádat. Több százezer forintot is kért tőle, hogy a bíróságnál felfüggesztett börtönbüntetést érjen el csalási ügyében. Az ítélet meg is született, de a két fél közötti elszámolási vita végén a nő feljelentette az ügyészt, akit pénzátvétel közben fogtak el.

Varga Gergely ügyét elsőként a Népszava írta meg, furcsállva, hogy a tettenérést követően nem vették azonnal őrizetbe. A cikk megjelenésének napján a legfőbb ügyész eltávolította őt a testülettől, de Ihász Sándor fővárosi főügyész nem találta indokoltnak a lap felvetését az őrizetbe vétellel kapcsolatban. Később az ügyészség kénytelen volt felülbírálni álláspontját, mert kiderült, hogy Varga a tanúk befolyásolásával megkísérelte az eljárás meghiúsítását. Egyelőre nem tudni, hogy a szabadlábon töltött időben pontosan milyen módon igyekezett szabadulni a felelősségre vonás alól.

A bíróság legközelebb decemberben dönthet a letartóztatás további meghosszabbításáról.

(mti)