Harminckét eljárás indult a határzár megszegése miatt
2015. szeptember 22. kedd 09:07

Harminckét újabb migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási Ügyészség határzár tiltott átlépésnek bűntette miatt hétfőn - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a húsz szír, hat török, három koszovói, két afgán és egy bangladesi állampolgár a kerítésen átmászva vagy alatta átbújva, illetve a korábban megrongált határzáron keletkezett réseken jutott be Magyarország területére. A vádlottak közül tizenhárom esetben Kelebia, tizenegy alkalommal Mórahalom, négy esetben Tompa, míg három esetben Röszke külterületén lépték át illegálisan a határt.
A vádlottak a bűncselekmény elkövetését minden esetben elismerték, egy elkövető szabadlábon, míg a többi őrizetben várja a bírósági tárgyalást.
A Szegedi Járási Ügyészség kedd reggel az előzetes letartóztatását indítványozta egy szír férfinak, aki a múlt szerdai, röszkei határátkelőnél történt tömegzavargás során lépett be Magyarország területére, és akit Győrben tartóztattak fel, és állítottak elő.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...

