Halálra gázolt egy ittas sofőr egy gyalogost Baranyában
2020. január 26. vasárnap 08:57

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a gépkocsivezetőnek az ügyében, aki ittas állapotban ült volán mögé, majd halálos balesetet okozott Csányoszrón.
A Siklósi Rendőrkapitányság halált okozó járművezetés ittas állapotban bűncselekmény elkövetése miatt nyomozott egy 34 éves csányoszrói férfival szemben. A férfi 2019. augusztus 4-én a kora esti órákban Csányoszró belterületén közlekedett személygépkocsijával.
A sofőr nem megfelelően választotta meg járműve sebességét, ezért egy álló jármű kikerülését követően nem tért vissza a saját sávjába, és elütött egy, az úttesten áthaladó gyalogost.
A mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba a balesetet szenvedő idős asszonyt, aki augusztus 27-én életét vesztette.
A gépkocsivezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért a rendőrök előállították további mintavételre. Később a szakértői vizsgálat is megállapította, hogy a baleset okozója ittas állapotban vezette a járművet.
A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Már többszörös bajnok, s korosztálya...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be...