Gyerekeknek tart szűrővizsgálatot a Semmelweis Egyetem
2018. január 17. szerda 10:30

Szűrővizsgálatot tart a Semmelweis Egyetem (SE) pedagógiai szakszolgálata olyan gyermekeknek, akik koraszülöttek, sérült a központi idegrendszerük, vagy fejlődésük valamilyen okból megkésett - ismertette Makk Ádám, a SE Pető András Karának igazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
A kar Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézetének vezetője kifejtette: sok gyermek érkezik hozzájuk a házi gyermekorvosi és a védőnői szűrésekből.
Elmondta: a szűrésen - például a tartásból - azonnal látható, hogy a gyermek a korának megfelelő fejlődésű-e. A vizsgálat eredménye nemcsak egy szakember által leírt vélemény, hanem igyekeznek rögtön szükség esetén vagy szülői igény esetén tanácsadással segíteni - közölte.
Makk Ádám kiemelte: a szülő azért hozza el a vizsgálatra a gyermekét, mert valamiért aggódik, és ha a szakember egyszerűen csak leírja a véleményét, hogy komoly neurológiai eltérés nem tapasztalható, attól még nem biztos, hogy a szülő megnyugszik. Ilyenkor javasolhatnak játékos gyakorlatokat a következő hónapokra, amelyekkel előkészíti a következő fejlődési státuszt - magyarázta. Hozzátette: súlyosabb esetekben azonnal megkezdik a gyermek korai fejlesztését, amely hosszú távú folyamat.
Forrás: MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Így tombolt a békeharc: vasgyűjtéssel...
- A PTE jogi tanszékétől kérnek...
- Immár Bachar Najari a Zsolnay...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Új életre kelt, s már vissza is tért...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Ön tudja, melyik pályaudvarra futnak...

