Gondban az állami filmstúdiók - A béreket sem tudják fizetni
2011. április 04. hétfő 08:43
Akár már ősszel felszámolhatják a csőd szélén táncoló állami filmstúdiókat, amennyiben addig nem rendezi a helyzetüket a készülőben lévő nemzeti filmipari stratégia. Gondok vannak a bérek kifizetésével, tartoznak a beszállítóknak.
Akár már ez év őszén a felszámolás sorsárajuthatnak a csőd szélén álló magyarországi állami filmstúdiók, ha az Andy Vajna kormánybiztos által fémjelzett nemzeti filmes stratégia addig nem rendezi megfelelően a helyzetüket.A vagyonkezelő tulajdonában álló Dialóg, Hunnia, Objektív és Budapest Filmstúdió Kft. az utóbbi években piaci bevételekhez nem tudott jutni, szinte kizárólag a filmről filmre kapott állami pályázati pénzekből próbált megélni. Nagy érvágás volt a szóban forgó stúdiók számára az is, hogy a filmes forgalmazási jogok évekkel ezelőtt végleg átkerültek a Nemzeti Filmarchívumhoz, így a stúdiók az általuk korábban forgatott mozik jogdíjaiból sem részesülnek azóta, ami éves szinten 10-20 millió forintos bevételt jelenthet.
A kegyelemdöfés azonban a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) forrásainak a zárolása, így nem készülnek hazai filmek, a tetszhalottá vált filmstúdióknak pedig szinte semmilyen jövedelmük nem maradt. A Hunniában szeptemberre fogyhat el a pénz. Az Objektívnél nemcsak a bérek kifizetésével vannak gondok, hanem a beszállítóinak is tartozik, éppúgy, mint a Budapest stúdió. Megkerestük a kormánybiztost, aki még nem kívánt nyilatkozni, mondván: hamarosan elkészül a terv, majd akkor áll a nyilvánosság elé.
(forrás:vg.hu)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

