Giró-Szász az előrehozott választásokról
2008. április 24. csütörtök 13:07
Tehetetlen kormány, tehetetlen kormányzás, tehetetlen miniszterelnök - így jellemezte Giró-Szász András politikai elemző a kormány elmúlt kétéves teljesítményét. A Századvég Alapítvány igazgatója hozzátette: mindez megmutatkozik a gazdasági és társadalmi mutatókban, de a kormányzati döntéshozatal következetességében, vagy éppen következetlenségében is.
A tehetetlenné válás és a hitelvesztés egyik fontos állomása volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése, de a kormány ellehetetlenüléséhez vezetett az is, hogy vezetője sorra jelentette be újabb és újabb programjait, amelyek egymással gyakran álltak ellentétben, és idő sem volt a megvalósításukra.
Mindez az emberekben megkérdőjelezte a kormány hozzáértését, tudatosságát és határozottságát.
A Századvég Alapítvány igazgatója rámutatott: a jövő hét csütörtökétől valószínűsíthető kisebbségi kormányzás elindulása ellenére pártpolitikai szempontból nyugodtabb időszak következhet. Ősztől azonban, a költségvetés tárgyalásának kezdetén előtérbe kerülhetnek a vitás kérdések. Az ekkor tanúsított alkuképesség döntheti el a baloldali kormányzás jövőjét.
Az elemző elmondta: lát esélyt arra, hogy még idén előrehozott választások legyenek Magyarországon.
InfoRádió
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...