Fradi-meccs: "nagy erőket" kért Draskovics

2009. november 02. hétfő 16:01

Az igazságügyi és rendészeti miniszter azt kérte a rendőrségtől, hogy a videofelvételek alapján nagy erőkkel indítson nyomozást azok ellen, akik megzavarták a múlt szombati Ferencváros-DVTK labdarúgó-mérkőzést. Az MSZP - a miniszterelnökkel egyetértésben - munkacsoportot hozna létre a futballhuliganizmus ellen.

Draskovics Tibor az MSZP hétfői frakcióüléséről távozóban újságírókkal közölte: a rendőrségnek nemcsak az a dolga, hogy megfékezze a huligánokat, hanem az is, hogy bíróság elé vigye azokat, akik mások életét veszélyeztették és megzavarták a rendezvényt.

A miniszter hangsúlyozta: véget kell vetni annak a folyamatnak, amelynek egyik megnyilvánulása az, ami a Fradi-stadionban történt.

Mesterházy Attila frakcióvezető közölte: azt kezdeményezik, hogy a labdarúgó szövetséggel együttműködve jöjjön létre egy munkacsoport a futball-huliganizmus visszaszorítására. Kiemelte, hogy ebben Bajnai Gordon miniszterelnökkel állapodtak meg. A munkacsoport törvénymódosítási javaslatot tesz - jegyezte meg.

Draskovics Tibor emlékeztetett, hogy az Országgyűlés még júniusban módosította a sporttörvényt; a módosítás az angliai példák nyomán tartalmazza a stadionok kötelező kamerázását, a szigorúbb beléptetési rendszert, és az ellenőrizhető jegykiadást.

Hozzátette: elfogadta a parlament a büntető törvénykönyv azon módosítását is, amely a tömegrendezvényeken elkövetett garázdaságot lényegesen súlyosabban bünteti, mint általában. A miniszter elmondta: a szabályokat legalább fél év, a szükséges beruházások elvégzése miatti türelmi idő után lehet alkalmazni.

Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a sportrendezvény szervezőjének kell a megfelelő biztonságról gondoskodnia - hangsúlyozta Draskovics Tibor. Hozzátette: ha a szervező nem tud a biztonságról gondoskodni, akkor az elfogadott törvények szerint a rendőrség megtilthatja a játékot, vagy elrendelheti, hogy a rendezvényt nézők nélkül tartsák meg. A miniszter szerint a rendőrségnek ezzel a jogkörével keményen kell élnie.

Az FTC-DVTK mérkőzés szombaton a 65. percben - a vendégegyüttes 3-1-es vezetésénél - szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt.


(mti)