Formálódik a Fidesz-kormány
2009. augusztus 06. csütörtök 09:54
A napilap értesülései szerint az már biztos, hogy a rendőrség munkáját önálló minisztérium fogja irányítani, és vélhetően az önkormányzatok munkájáért külön közigazgatási tárca felelne, amelyik az elképzelések szerint részben átvenné a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) szerepét. Megszűnhet a MeH, a jelenleg ott működő területek, államtitkárságok a miniszterelnöki kabinethez kerülnének.
A Népszava úgy tudja, hogy a Fidesz-kormányban államtitkár felügyelné többek között a romákkal kapcsolatos ügyeket, az igazságügy pedig szintén külön tárcát kapna. Fideszes politikusoktól származó értesüléseik szerint ezúttal nem törekednek arra, hogy minél kevesebb tárca működjön, inkább az ügyek megoldása a fontos.
Akadnak azonban, akik azt állítják, Orbán Viktor ezúttal is inkább a súcsminisztériumokat "favorizálja". Kevesebb minisztert,több államtitkárt, olcsóbb államot akar. A kormány lehetséges szerkezetéről állítólag télen dönt a párt, azután határoznak arról, kik vezessék a minisztériumokat, kik irányítsanak államtitkárként egy-egy területet.
A pártban azt mondják, Orbán fejében már legalább két teljes kormánynévsor létezik, ám azt még nem döntötte el, hogy a ciklus elejétől politikusok álljanak-e a tárcák élén, vagy az első évben szakemberekre bízzák a feladatokat, és csak a válság lecsengését követően lépjenek elő az ismert fideszesek, közöttük akár a párt európai parlamenti képviselői - ismerteti a napilap.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...
- Liptai Claudia Demján jobbkezével jár
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- Egy négyemeletes lakóház szigetelése...
- Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki...