Folyamatosan emelkednek a bérek Magyarországon
2022. január 18. kedd 15:07

Folyamatosan nőnek a bérek, kétszámjegyű emelés sok helyen kalkulálható a versenyszférában is - hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 kedden.
Kiemelte, hogy a munkaerőpiacon kiszámítható folyamatok zajlanak, a minimálbérhez kapcsolódó egyéb juttatások is emelkednek.
Az álláskeresési járadék a minimálbérrel megegyezően 200 ezer forintra nőtt, a nyugdíj előtti segély összege csaknem 20 százalékkal emelkedett és a munkaerőpiaci programok támogatásait is 20 százalékkal emelték.
Ez a munkaadók és munkavállalók számára egyformán kedvező, mivel plusz források kerülnek a rendszerbe - mondta.
Közölte azt is, a foglalkoztatottak számának emelkedése folytatódik - ez jelenleg 4,7 millió -, a regisztrált álláskeresők száma 240 ezer körül alakul - mondta.
Minden munkavállaló fontos, így a vállalkozások munkaerő-támogatása elnevezésű munkaerőpiaci program most is elérhető, a megemelt összeggel tudják támogatni a programban részt vevőket - ismertette.
Hozzátette, hogy a munkaerőpiacon leginkább hátrányban lévőkre terjesztették ki a programot, az alacsony iskolai végzettségűekre, a hosszabb ideje regisztrált álláskeresőkre, és a fiatal szakképzettekre.
Kitért arra is, hogy kettős képet mutat a munkaerőpiac: vannak olyan ágazatok, mint az építőipar, ahol nehéz jó munkaerőt találni. És még mindig van olyan ágazat, például a turizmus, ahol a járvány hatásait még nem tudták kiheverni.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...