Fokozott óvatosságot kérnek a mécsesek, gyertyák miatt
2009. október 30. péntek 09:48
A lakástüzek számadatainak elemzésekor egyértelműen megállapítható, hogy több dolga akad a tűzoltóságnak a fűtési idényben, valamint akkor, amikor az emberek kegyeletből, illetve advent, karácsony alkalmából mécsest vagy gyertyát gyújtanak a lakásukban - közölte a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője az MTI-vel.
Dobson Tibor elmondta: az irodában vagy lakásban felügyelet nélkül hagyott égő gyertya, koszorú tüzet okozhat, meggyújthatja a közelében található éghető anyagokat, például a papírt vagy a lakástextíliát. Komoly tűz keletkezéséhez az is elegendő, ha az emberek csak pár percre távoznak a helyiségből - tette hozzá.
"Ezért kérjük a lakosságot, hogy a téli időszakban fokozottan vigyázzon a nyílt lángra, gyertyára, csillagszóróra, és soha ne hagyja felügyelet nélkül" - hangsúlyozta a szóvivő.
November 1-je, mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, 2000 óta munkaszüneti nap Magyarországon. Az ezt követő halottak napja, november 2-a fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Kisboltok zárhatnak be Baranyában -...
- Árván maradt Kamarás Iván fia
- Akik várták a nyárias meleget, azok...
- Baranyába is kerül egy új, magasból...
- Nem kell félni az ártalmatlan...
- Hányás- és húgyfoltok, ürülék,...
- Beszámolt a rendőr-főkapitány Baranya...
- Papok szüleit látta vendégül Felföldi...
- Szomorú húsvétja volt egy pécsi...