Fidesz: sokkoló az elbocsátások száma
2009. október 11. vasárnap 10:57

A fideszes politikus a közleményében az Állami Foglalkoztatási Szolgálat azon adatára utal, amely szerint az idén 224 százalékkal több dolgozót bocsátottak el Magyarországon csoportos létszámleépítés keretében, mint tavaly.
A parlament előtt lévő költségvetés, azaz a brutális megszorításokra épülő Bajnai-csomag tovább taszítaná Magyarországot a lejtőn, még nagyobb munkanélküliséget okozna. "A magyar emberek által soha semmire meg nem választott Bajnai Gordonnak tehát azonnal vissza kell vonnia a költségvetést, és félre kell állnia!" - írta Cser-Palkovics András.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján közölt szeptemberi munkaerőpiaci adatok szerint az idei év első kilenc hónapjában összesen 32.800 dolgozót érintő csoportos létszám-leépítési bejelentés érkezett a munkaügyi központokhoz, ez pedig több mint kétszeres - 224 százalékos - növekedés az előző év azonos időszakához képest, amikor 14.600 ember leépítéséről döntöttek a munkaadók.
Az év hátralevő részében éves bázison várhatóan már nem lesz ilyen nagy különbség a leépíteni kívánt munkavállalók számában - prognosztizálja az ÁFSZ. Ennek oka egyrészt, hogy láthatóan csökken a havi leépítési bejelentések volumene, másrészt pedig, hogy a válság hatására már 2008 november-decemberében jelentős mértékben megugrott a bejelentések száma és létszámtartalma is.Képünkön: Résztvevők vonulnak Budapest belvárosában transzparensekkel a kezükben a postai dolgozók demonstrációján, amelyen a megvonások és az elbocsátások ellen tüntetnek október 10-én.
MTI - MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Még hétfőn is számíthatunk esőre,...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Durva zivatarok csaphatnak le...
- Szili Katalin: Székelyföld felemelése...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Az összes baranyai járásra riasztást...
- A munkáltató által vállalt béremelés...
- Több száz programmal várják a...
- Új többségi tulajdonosa lesz a...