Fidesz: időszerű volt Majtényi lemondása
2009. október 30. péntek 09:06
A Magyar Nemzet pénteki számában megjelent cikk szerint Szalai Annamária azt mondta: Majtényi gyakran kívülálló értelmiségiként viselkedett, ahelyett, hogy valóban elnökként irányította volna a testületet.
A Fidesz delegáltja a Magyar Hírlapnak mindemellett még azt is hozzátette: Majtényi "olykor még a saját döntésétől is elhatárolódott".
Majtényi László másfél év után mondott le csütörtökön tisztségéről, indoklása szerint a két országos kereskedelmi rádiófrekvencia pályázata körüli történések miatt.
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerdán a Fidesz, a KDNP és az MSZP által delegált tagok voksával határozott a két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultságának odaítéléséről; a döntést egyhangúlag hozták meg. A végeredményt többen bírálták, például Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte az ügyben, Dávid Ibolya MDF-elnök pedig Fidesz-MSZP "nagykoalíciós osztozkodásról" beszélt és elfogadhatatlannak nevezte, hogy "pártrádiók" alakuljanak.
Vásárhelyi Mária szociológus a Népszabadság pénteki számában megjelent interjújában úgy fogalmazott: ezzel a döntéssel az ORTT-nek vége, "ez volt az utolsó dobásuk". A szociológus biztosra veszi, hogy az új kormány megszünteti a testületet.
Úgy vélte: az MSZP újra belement egy alkuba, amelyből vesztesként kerül majd ki. Szólt arról is, hogy ami történt, nem csak az MSZP, hanem a demokrácia szempontjából is káros. Úgy fogalmazott: a két nagy párt tudatosan, együtt bomlasztja a jogállamot ezekkel az alkukkal, és mindezzel a Jobbik malmára hajtják a vizet.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kidőlt fa miatt van teljes útzár a...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Kisboltok zárhatnak be Baranyában -...
- Baranyába is kerül egy új, magasból...
- Árván maradt Kamarás Iván fia
- Akik várták a nyárias meleget, azok...
- Hányás- és húgyfoltok, ürülék,...
- Szomorú húsvétja volt egy pécsi...
- Nem kell félni az ártalmatlan...
- Beszámolt a rendőr-főkapitány Baranya...