Fidesz: Draskovics nem úszhatja meg

2009. augusztus 02. vasárnap 17:09

Fidesz: Draskovics nem úszhatja meg
Megengedhetetlen az a hisztéria és zavarkeltés, amely az elmúlt napokban történt az úgynevezett "politikai terrorizmus környékén" - mondta vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján Balog Zoltán fideszes országgyűlési képviselő.

A politikus kijelentette, ezt Draskovics Tibor rendészeti miniszter nem úszhatja meg annyival, hogy bocsánatot kér azért, mert a munkatársai nem voltak eléggé pontosak. Kijelentette, hogy amikor a szocialisták bajban vannak, általában előhúznak egy hisztériakeltő kártyát. Úgy fogalmazott, ez így volt már számos esetben, például a rendőrpalota elleni "állítólagos" merényletnél vagy amikor a Fidesz nagygyűlését próbálták betiltani a terrorveszélyre való hivatkozással.

Balog Zoltán kijelentette: most az MSZP története legsúlyosabb válságában van, valószínűleg "ezért teszi a miniszter, amit tesz", de a Fidesz szerint ezzel kiírták magukat a demokratikus közéletből.

Nyilvánvalónak nevezte, hogy egy ilyen súlyos, és a politikai alapú terrorizmus létezésével fenyegető merényletet egy miniszter "nem vállal csak úgy a saját szakállára". Szerinte egyértelmű, hogy Draskovics Tibor az MSZP és Bajnai Gordon miniszterelnök megrendelésére követte el a "bizonyítékhamisítást".

Azt mondta, a politikai alapú terrorizmus a demokráciák egyik legfőbb ellensége, ami emberek százezreinek életét fenyegeti. Leszögezte: nem lehet eltűrni, ha valaki kreált bizonyítékok alapján ilyet állít a saját országáról.

A képviselő azt is hangsúlyozta, hogy a Fidesz szerint "mindenki, aki részt vett a bizonyítékok meghamisításában, erre megrendelést adott és tudott róla, az alkalmatlanná és méltatlanná vált az ország vezetésére (...) és távoznia kell a közéletből".

Kérdésre válaszolva azt mondta, egy ilyen helyzetben nem tűnhet csak úgy el a miniszter, hanem ki kell állnia a nyilvánosság elé, és el kell mondania, hogy miért tette, amit tett.

MTI - Fotó: fidesz.hu