Fidesz: a kormány ne jutalmakra költse a pénzt
2009. augusztus 30. vasárnap 16:47
Ágh Péter arról beszélt, az elmúlt napok hírei is azt támasztják alá, hogy miközben az MSZP és a kormányfő arról egyeztet, hogyan lehet az emberek utolsó pénzeit elvenni a megszorításokkal, addigmindig van pénz, ha a haveroknak kell adni, vagy felesleges kiadásokra kell osztogatni.
Elmondta, a híradások szerint a MÁV Start két tárgyalásos közbeszerzésen összesen közel 100 millió forint értékben írt ki pályázatot marketingre és PR-kampányra.
Ágh Péter erre utalva azt hangoztatta, hogy a jelenlegi helyzetben a 100 millió forintot inkább a vasúti szolgáltatás minőségi javítására kellene fordítani, nem pedig kommunikációra.
Utalt arra is, hogy a hírek szerint mintegy kétezer kilométer vasútvonal zárását tervezi a kormányzat, így jövőre olyan városok maradhatnak teljesen vasút nélkül, mint Baja, Szarvas, Mezőhegyes,Makó, Battonya, Vésztő, Mohács, Komló, Nagyatád, Tab, Zirc, Szécsény és Gyöngyös.
Közölte, a Fidesz arra szólítja fel Bajnai Gordon kormányfőt: intézkedjen, hogy mielőbb vonják vissza a 100 millió forintos kommunikációs pályázati kiírást.
Ágh Péter arról is beszélt: a héten kiderült, hogy a kormányzati tisztségviselők mintegy kétmilliárd forintot költöttek utazásokra.
Ebben, mint mondta, a külügyminisztérium vezet: 2008 és 2009-esévben több mint egymilliárd forintot költött utazásokra, míg a gazdasági tárca 310 milliót, a rendészeti 260 milliót, a környezetvédelmi 250 milliót, a kancellária pedig közel 200 millió forintot.
A képviselő szerint ez is azt jelzi, hogy "a kormányzati tisztségviselők, a kormányzati emberek és cégek, ha kell, akkor költik az adófizetők pénzét, és élnek, mint Marci hevesen".
Felháborítónak és elfogadhatatlannak mondta, hogy miközben újabb és újabb csontvázak potyognak ki a szekrényből, tehát újabb és újabb felesleges pénzköltések derülnek ki, addig a kormány az emberekutolsó tíz-, és húszezer forintjait akarja elvenni a megszorításokkal.
Felelőtlen pénzpocsékolás helyett olyan kormányra lenne végre szükség, amelyik határozottan megálljt parancsol az állandó pénzköltéseknek - hangoztatta a fideszes politikus.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...