Fidesz: a büdzsé visszavonásra vár
2009. november 23. hétfő 15:04

A Fidesz alelnöke (képünkön jobbról) hétfői sajtótájékoztatóján a Parlamentben azt mondta: reméli, hogy ebben közre tudnak majd működni. A büdzsét át kell dolgozni, más szempontok szerint kell felépíteni, "olyan költségvetésre van szükség, amely hozzájárul a stabil, kiszámítható növekedéshez, a munkahelyek teremtéséhez" - mondta Varga Mihály.
A 2010-es büdzséhez benyújtott "második körös" módosító indítványokról, amelyekről hétfőn szavaz az Országgyűlés, közölte: döntő többségüket az MSZP nem támogatja, vagyis nem fognak átmenni, és így nem javítják a meglévő költségvetést.
Varga Mihály megerősítette: a benyújtott büdzsé nem elfogadható számukra, nem fogják a végszavazáson támogatni, ugyanis nem alkalmas arra, hogy 2010-ben akár a magyar gazdaságon, akár a magyar családokon, akár a magyar embereken érdemben tudjon segíteni.
Szerinte a 2010-es egy megszorító jellegű költségvetés, amely elvesz az emberektől, támogatásokat szüntet meg, a közszférában pedig leépít.
Ha a Fidesznek módja lesz rá, a következő évben a költségvetést vissza fogja vonni és átdolgozza, hiszen ez a büdzsé nem alkalmas arra, hogy több munkahelyet teremtsen az országban, hogy a rohamosan növekvő munkanélküliséget megállítsa, hogy stabil növekedést teremtsen - jelentette ki.
Varga Mihály szerint azok az áldozatok, amelyeket az emberek hoztak az elmúlt hónapokban, és amelyeket a kormány sikerként próbál eladni, válságkezelő intézkedésekként nem segítettek a válságból való kilábalásban, éppen ellenkezőleg: a válságot tovább mélyítették.
"Ez (...) egy felesleges kitérő volt a magyar gazdaságpolitikában, ezeket meg lehetett volna spórolni; ez egyébként nem jelentett mást, mint a korábbi Gyurcsány-korszaknak a folytatását" - fogalmazott a volt pénzügyminiszter, aki szerint Bajnai Gordon kormányfő semmilyen érdemi, gazdaságpolitikai szempontból újnak számító intézkedést nem hozott a korábbiakhoz képest.
Bajnai Gordon hétfői szavaira - amelyeket az SZDSZ-frakció ülése után mondott - Varga Mihály kérdésre úgy reagált: olyan gazdaságpolitika nem lehet jó, amely mélyíti a recessziót, és növeli a munkanélküliek számát.
Kép és szöveg: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Pécsi kórházban látták utoljára a...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...