Felkészültek a kórházak a tömeges megbetegedésekre - Egyre többen szegik meg a kijárási szabályokat
2020. április 03. péntek 18:52

Az operatív törzs pénteki ülésén a kórházparancsnokok jelentették, hogy a kijelölt kórházak felkészültek a tömeges koronavírus-megbetegedések szakaszára - mondta Kiss Róbert alezredes az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján.
Hozzátette, hogy a járvány újabb fázisában minden kórházi dolgozót ki tudnak vezényelni az intézményekbe.
Hangsúlyozta, hogy 31 kórházban már kiszállították a szükséges egyéni védőeszközöket, mint szájmaszkokat, kesztyűket és overallokat. Az egészségügyi dolgozók mellett ráadásul a rendőrök is megkapják ezeket a szükséges eszközöket.
Kitért arra is, hogy a korábbiak után pénteken és szombaton is érkezik egy-egy újabb egészségügyi szállítmány Kínából.
Egyre több a szabálysértő
Továbbra is ellenőrzik a házi karantént, eddig már 82 ezer ellenőrzést hajtottak végre a rendőrök. Kiss Róbert szerint egyre több a karantén szabályait megszegő. Eddig már 564 feljelentést tettek emiatt a rendőrök, 49 esetben figyelmeztették a szabályszegőt, 231 esetben viszont helyszíni bírságot szabtak ki.
Kijárási korlátozás szabályait szintén ellenőrzik az egyenruhások. A tapasztalatok alapján pedig egyre többen szegik meg ezeket a szabályokat.
Már meghaladta a 2000-et az intézkedések száma, melyek jelentős része figyelmeztetés, de 459 esetben szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök.
Tovább nőtt a fertőzöttek száma
Müller Cecília országos tiszti főorvos a tájékoztatón elmondta, hogy ismét emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma és a legfrissebb adatok szerint öten hunytak el. Mindannyian 80 év felettiek voltak és sokféle betegségben szenvedtek.
Hozzátette, hogy a minták vizsgálata gőzerővel folyik. Jelentősen nő a mintavételek és vizsgálatok száma is, és 0-24 órában dolgoznak a laborok.
Mindemellett ismét növekedett a gyógyultak száma.
„Még mindig a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk. Azt látjuk, hogy nagyjából
egyenletesen az egész ország területén megoszlik a fertőzés.
Valamennyi megyében található beteg és fertőző személy is" - emelte ki az országos tiszti főorvos.
MTI - Fotó: MTI/Vasvári Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Figyelem! Már csak két hét van az...