Felhős, de még mindig nagyon meleg idő lesz kedden
2019. szeptember 16. hétfő 19:30

A kevés gomolyfelhő mellett észak felől megnövekszik, majd meg is vastagszik a magasszintű felhőzet, reggelre már többnyire erősen felhős lesz az ég.
A többé-kevésbé szakadozott felhőzetben kedden délutántól várható határozott csökkenés, de a déli megyékben estig sok lesz a felhő.
Hétfő délután legfeljebb az Alpokaljára sodródhatnak be záporok, éjszaka már másutt is, de nem nagy számban képződhetnek záporok, illetve egy-egy helyen zivatar. Kedden elszórtan alakulhat ki zápor, délen, délnyugaton néhol zivatar, de este délen eső is előfordulhat.
A nyugati, északnyugati szél több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 18 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 18, 25 fok között valószínű, de délen néhol 26, 28 fok is lehet.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Napos, késő nyárias napunk lesz...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...