Felgyújtották autójukat a menekülő tolvajok
2008. április 30. szerda 16:07
Kormos Endre közölte: kedd éjszaka egy budapesti fiatalember és édesapja arra lett figyelmes, hogy tolvajok autójukkal megpróbálják eltolni a lakásuk előtt álló járművüket.
A két férfi utolérte az elkövetőket, ekkor az ő autójukban ülő tolvaj átugrott társa mellé, és megpróbáltak elmenekülni. A tolvajok nekitolattak egy lámpaoszlopnak, ekkor az őket üldöző férfiak a letekert ablakokon benyúlva megkísérelték kirángatni őket az autóból.
A bűnözők csavarhúzóval szurkálták a kocsiba kapaszkodók kezét, akik könnyebb hámsérüléseket szenvedtek. Az elkövetőknek sikerült elmenekülniük a helyszínről.
A kiérkező rendőrök később azt a bejelentést kapták, hogy nem messze tőlük ég egy gépkocsi. Miután a tűzoltók a lángokat eloltották, kiderült, hogy a tolvajok felgyújtották a meneküléshez használt autójukat, amely szintén lopott volt.
Feltehetőleg így próbáltak megsemmisíteni a nyomokat - mondta a sajtóügyeletes az MTI-nek. A BRFK lopás gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettesek ellen.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...