Felelősségre kell vonni a tragédia előidézőit!
2010. október 10. vasárnap 15:05
A KDNP frakcióvezetője elmondta: az elnökségi ülésen megállapították, hogy a kormány jól kezelte a történteket, s hogy elismerés illeti a kabinetet a szakszerű és határozott fellépésért.
A kereszténydemokrata politikus közlése szerint a párt parlamenti képviselői anyagi felajánlást tesznek a Magyar Karitász és az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül a károsultak megsegítésére, s a segítségnyújtáshoz csatlakoznak a kereszténydemokrata vezetésű önkormányzatok is.
Hozzátette: a Kereszténydemokrata Néppárt kifejezi együttérzését az áldozatok családjainak és a katasztrófa kárvallottjainak.
Az elnökségi ülésen a győztes kereszténydemokrata polgármesterekkel közösen értékelték az önkormányzati választásokat is.
Mint Harrach Péter elmondta: az eredményeket a szövetség sikerének tekintik. A Fidesz-KDNP-re mostantól közös feladat és felelősség hárul az új képviselő-testületekben - fűzte hozzá.
Kiemelte: örömmel állapították meg, hogy a nemzeti ügy az önkormányzatokban is jó kezekbe került, s az együttműködésben a KDNP-nek jelentős szerepe volt. Emlékeztetett arra, hogy több településen végzett az élen - akár szövetségi jelöltként, akár önállóan - KDNP-s polgármester. Példaként külün is megemlítette Szombathelyt, Egert, Tatát és Vácot.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...

