Fegyházból posztolt képet egy szombathelyi elítélt
2017. január 06. péntek 10:20

Zárkájában készített magáról fotókat, majd a képeket az egyik közösségi portálra is feltöltötte január elsején egy fegyházbüntetését töltő férfi a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben - írta a Vas Népe online, a vaol.hu.
A portál szerint ez is oka lehetett annak, hogy Pintér Sándor belügyminiszter csütörtöki hatállyal indoklás nélkül visszavonta Tóth Tamás Tibor dandártábornoknak a Szombathelyi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokának vezetői kinevezését. Ugyanazon a napon a belügyminiszter egy budapesti és a tiszalöki fegyintézmény vezetőjét is leváltotta.
A vaol.hu egy olvasó levelére hivatkozva azt írta, hogy a Dominó becenévre hallgató elítélt annak a Csonnó-klánnak a tagja, amely 2004 és 2010 között szociálisan hátrányos helyzetű embereket "csicskáztatott".
A Veszprém Megyei Törvényszék 2014 november 27-én Cs. S.-t, társtettesként elkövetett zsarolás miatt - mint többszörös visszaesőt - öt év fegyházra ítélte.
A Vas megyei portál cikke kitér arra, hogy a börtönszabályzat értelmében fegyház fokozatban a legenyhébb esetben is legfeljebb heti négy alkalommal tíz perc telefonálás megengedett. Az elítélt férfi azonban saját bejegyzése szerint "királyként" élhetett a szombathelyi börtönben, és január elsején még arra is volt lehetősége, hogy újévkor köszöntse ismerőseit.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Tégla a Csillagban, besúgó a...
- A németek elhurcolására emlékezünk:...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Szállást keres a Szentírás - Új...