Ezrek tiltakoztak a Kossuth téren
2009. október 10. szombat 13:49

Az vezette az embereket szombaton a Kossuth térre, hogy kimondják, ez így nem mehet tovább, Magyarország polgárai ugyanis elérkeztek tűréshatáruk végéhez - hangsúlyozta a politikus a fideszes önkormányzati vezetők által a 2010-es költségvetés ellen összehívott demonstráción.
A jelnyelven felszólaló Kósa Ádám európai parlamenti néppárti képviselő a fogyatékkal élőket érintő megszorításokról szólt, és úgy fogalmazott: Európában példátlan az a helyzet, hogy ezt a társadalmi csoportot a legsúlyosabb elvonás sújtja. A rendezvényen minden felszólalást jeltolmács fordított.
Karsai József, az MSZP-frakció tagja aktív részvevőként jelent meg a fideszes önkormányzati vezetők által szervezett önkormányzati demonstráción.
A battonyai polgármester az MTI-nek elmondta: a részvétel mellett kellett dönteniük a polgármestereknek, ez lelkiismereti, nemcsak politikai kérdés volt.
Karsai József szerint a pártoknak közeledniük kellene egymáshoz Magyarországon, ilyen éles szakadék mellett az ország soha nem lábal ki a gazdasági válságból. Hozzátetette: a rendezvényt nem Fidesz-tüntetésnek, hanem egy fontos megmozdulásnak tartja.
Az MTI kérdésére, hogy megszavazza-e majd a parlamentben a 2010-es költségvetést, azt válaszolta: az elmúlt hónapokban közel 800 milliárd forint megtakarítására tett javaslatot. Ha ezeket nem fogadja meg a kormány és az MSZP-frakció, akkor nemmel voksol a büdzsére.
Úgy fogalmazott: neki személy szerint az ember az első, nem az IMF, ez nem a magyar nép költségvetése.
- Minden önkormányzat alapvető célja polgárai jólétének, biztonságának megteremtése - mondta Kósa Lajos Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere.
Kósa Lajos az önkormányzatokról, azok jogairól és céljáról szóló 12 pontos kiáltványt olvasott fel, a több ezer résztvevő közfelkiáltással megszavazta, hogy a politikus hétfőn az Országgyűlés plenáris ülésén is ismertesse a dokumentumot.
A kiáltványból olvasva Kósa Lajos leszögezte: minden önkormányzatnak joga van az élethez, sorsáról csak a lakói dönthetnek; a magyarok legfontosabb városa Budapest, amelynek kötelessége kiállni a legkisebb faluért is.
A polgármester emellett aláhúzta: minden falu, város, megye "a mi közös örökségünk"; minden településnek joga van az iskolához, a kultúrához, templomhoz, legalább egy rendőrhöz, a vagyonához, a jövedelméhez, a törvényes keretek közötti ellenálláshoz.
Hozzátette, a kormány csak úgy adhat kötelező feladatot az önkormányzatoknak, ha annak végrehajtását is biztosítja.
A fideszes önkormányzati vezetők által kezdeményezett önkormányzati tüntetésen szombaton az MTI tudósítóinak becslése szerint mintegy 6 ezer ember vett részt, míg a szervezők azt közölték: 12-13 ezer ember jelent meg megmozduláson.
A demonstráció végén a tiltakozók szervezett formában elhagyták a Kossuth teret.
Kósa Lajos beszédét követően a Szózat eléneklésével fejeződött be a Parlament előtti, 2010-es költségvetést elutasító önkormányzati demonstráció.
A demonstrálók autóbuszokkal érkeztek a Kossuth térre nemzetiszínű zászlókat, településük neveit tartalmazó táblákat és transzparenseket tartottak a magasba.
MTI - MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is berobban a nyár:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Több mint 3500 büntetőeljárás indult...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- A meg nem született gyermekekre...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Motoros balesetezett a 6-os főút...
- Ismét Kollár Lajost választották a...
- Lerobbant a mozdony, pótlóbuszt...