Etikusak, demokratikusak, MSZP-sek
2010. augusztus 24. kedd 17:25

Szanyi Tibor a parlamenti pártokat és az önkormányzati választáson induló jelölőszervezeteket csütörtök délelőtt fél tizenegyre meghívta a képviselői irodaházba, hogy írják alá az etikai kódexet. A dokumentumot elküldték a parlamenti erőknek.
A kiosztott háttéranyag szerint a kódex garantálná az október 3-i választás tisztaságát, szabályosságát, biztosítaná a résztvevő pártok, szervezetek, jelöltek etikus magatartását, egyben kizárná a tisztességtelen, ok nélkül személyeskedő és becsületsértő módszerek alkalmazását.
A kampányfőnök hozzátette, hogy várják a javaslatokat és a kiegészítéseket. Véleménye szerint csütörtökön addig nem kellene elhagynia az érintetteknek a képviselői irodaházat, amíg alá nem írták az etikai kódexet.
A dokumentumból kiemelte: a pártoknak a választási részvételre kellene buzdítania, nem pedig "valamiféle horrorisztikus jövőképet" felvázolni.
Szanyi Tibor elmondta, azt kérik a pártoktól, hogy elsősorban az aktivistáikat instruálják a megfelelő magatartás betartására, például arra, hogy az aktivisták a saját pártjuk programjának ismertetésével foglalkozzanak, ne a többi szervezet lejáratásával.
Az ajánlószelvények gyűjtésével kapcsolatban kitért arra: saját tapasztalatai is azt mutatják, hogy vannak álaktivisták és nepperek is. Azt kérte a választóktól, hogy csak azután adják oda a szelvényüket, ha hitelt érdemlően meggyőződtek arról, hogy az aktivista annak a pártnak gyűjt, amit állít.
Szanyi Tibor úgy fogalmazott: reméli, nem igazak azok a több forrásból kapott információik, hogy a következő napokban "bizonyos politikai erők, amelyek végkifejletükben a kormányerőkhöz köthetők" lejárató kampányt indítanak a demokratikus oldal politikusai, az MSZP jelöltjei, sőt függetlenek jelöltek ellen is.
"Itt és most felszólítjuk a Fideszt, a vezetőit, a kormányt és mindezek kiszolgálóit, hogy térjenek át a demokratikus küzdelemre!" - jelentette ki.
A kampányfőnök arra kérte a választókat, hogy mostantól ne higgyenek a mendemondáknak és a kormányzati, illetve a pártkommunikáció útján eljutott "ilyen-olyan lejárató információknak".
Szanyi Tibor leszögezte: mostantól kizárólag olyan vádat kommentálnak, amit valamelyik hatóság hivatalosan közöl. Az MSZP-nek töretlen a bizalma a rendőrségben és az ügyészségben - jegyezte meg.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagy kiterjedésű tarlótűzzel küzdenek...
- Kánikulával kezdődik a hét, aztán...
- Három pécsi drogdílert is...
- Csaknem négyszáz gyermek...
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Országszerte zajlik az aratás,...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...