Érettségi: ma a magyar, kedden a matek következik
2018. május 07. hétfő 08:19

A magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az érettségik, a diákok emelt- és középszinten adnak számot tudásukról.
A vizsgák mindkét szinten 240 percig tartanak.
Középszinten az I. feladatlap egy 60 percre tervezett szövegértési és egy 30 percre tervezett szövegalkotási feladatot tartalmaz. A dolgozatokat a 90 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti.
Ezután osztják ki a II. feladatlapot, amelyben egy műértelmező szöveg alkotását várják 150 perc alatt.
Az emelt szintű írásbeli szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból, valamint két különböző szövegalkotási feladatból tevődik össze. A diákok egyetlen feladatlapot kapnak, a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg, és a feladatok megoldásának sorrendjét is meghatározhatják.
Az írásbeli vizsgafeladatok megoldásakor közép- és emelt szinten is helyesírási szótár használható, ebből vizsgatermenként legalább négy példány szükséges. A szótárról a vizsgát szervező intézmény gondoskodik.
Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint a 2005-ben bevezetett kétszintű érettségi vizsgarendszer 28. időszakában 1.183 helyszínen összesen várhatóan mintegy 110.700-an adnak számot tudásukról.
Kedden a matematika írásbelik következnek.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- 11 milliárd forintnyi...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Vallomás a szerek világáról: így lett...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...