Ennél már csak drágábban adják majd a dinnyét
2022. július 25. hétfő 17:45

Az extrém hőhullám miatt az idei dinnyeszezon csúcsidőszaka jelentősen lerövidült, a későbbre időzített tételek is korábban érnek be - írta hétfői számában a Magyar Nemzet a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeb beszámolója alapján.
A hőség miatt a termésátlagok is sok helyen elmaradnak majd a szokásostól, van, ahol hektáronként húsz tonna a hozambeli különbség az előző évekhez képest.
Hiánytól azonban nem kell tartani, a hazai piacok ellátása bőségesen biztosított, és elképzelhető, hogy a következő hetekben is jut majd exportra is a magyar dinnyéből.
A FruitVeb szerint ugyanakkor a jelenleginél alacsonyabb árakra már nem lehet számítani, ahogyan csökken a piacra érkező dinnye mennyisége, úgy kúsznak majd egyre feljebb az árak is.
Az egyik fő termesztőkörzetben, Békés megyében az utóbbi napokban átlagosan kilónként 80-100 forint körül alakult a magvas, és 115-120 forintos sávban mozgott a magszegény dinnye termelői ára.
Megjegyezték, hogy az ágazat szereplői az idén - az elmúlt évekkel ellentétben - elégedettek az árak alakulásával.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- 11 milliárd forintnyi...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...