Elvitték a rendőrök a Gárda új kapitányát
2010. augusztus 20. péntek 23:48
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken késő este az MTI kérdésére közölte: a délután a Jobbik Magyarországért Mozgalom rendezvényén a BRFK munkatársai szabálysértés elkövetése miatt intézkedés alá vonták I. J-t, aki a jogerősen feloszlatott társadalmi szervezet nevét, valamint jelképeit viselte a pólóján. (A Jobbik már korábban tájékoztatta a gárda új főkapitányának előállításáról az MTI-t.)
A rendőrség közlése szerint a férfit felszólították a szabálysértés abbahagyására, de mivel ennek nem tett eleget, ezért előállították a XIII. kerületi rendőrkapitányságra. A kihallgatása során a rendőrök megállapították, hogy a férfi a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében vesz részt, és ezért bűncselekmény miatti kihallgatása indokolt.
Ináncsit este tíz óra előtt a rendőrség szabadon engedte. A férfi az eljárás során szabadlábon védekezik, vele szemben a nyomozást a BRFK folytatja.
Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója pénteken az MTI-nek beszámolt arról, hogy a XIII. kerületi rendőrkapitányságról a BRFK Gyorskocsi utcai épületébe szállították a Magyar Nemzeti Gárda új kapitányát, akit délután egy augusztus 20-ai kampánynyitó Jobbik-rendezvényről vittek el a rendőrök.
A Magyar Nemzeti Gárda vezetősége 2010. augusztus 13-i értekezletén választotta Ináncsi Józsefet a mozgalom új országos vezetőjévé.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagy kiterjedésű tarlótűzzel küzdenek...
- Kánikulával kezdődik a hét, aztán...
- Három pécsi drogdílert is...
- Csaknem négyszáz gyermek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Országszerte zajlik az aratás,...
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...