Elkészült a vádirat a Zuschlagék ügyében
2008. május 14. szerda 08:12
A vádhatóság nem helyezte szabadlábra a szocialista politikust, hanem a büntetőtanácstól kér döntést - tudta meg a lap a bíróságon.
Mint írják, az egyes vádlottak cselekményeinek jogi minősítése részben eltér egymástól, Zuschlag Jánost és néhány társát azonban egységesen bűnszervezetben, folytatólagosan és különösen nagy értékre elkövetett csalással vádolják. Ez azt jelenti, hogy a résztvevők maffiamódszert alkalmaztak: kiosztották a szerepeket, megszervezték az ügyletek lebonyolítását.
A Medgyessy-kormány idején álegyesületek és álalapítványok beiktatásával így szereztek állami támogatást a Gyurcsány Ferenc miniszter és Szilvásy György közigazgatási államtitkár vezette ifjúsági tárcától.
A megyei főügyészség helyettes vezetője, Szabó Ferenc elmondta: a bűncselekménnyel okozott 72 millió forintos kárösszegből 60 millió megtérült. Ötvenet ügyvédje révén Zuschlag fizetett be, kérve az előzetes letartóztatás megszüntetését. Az ügyészség nem rendelte el a szocialista politikus szabadlábra helyezését, a bíróságtól kéri a döntést - olvasható a lapban.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...