Eldőlt, ki irányítja a Dunántúli Naplót is kiadó Mediaworks Hungary Zrt.-t
2020. április 15. szerda 16:38

A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriuma 2020. április 15-i hatállyal a Mediaworks Hungary Zrt. vezérigazgatójává, valamint az igazgatóság elnökévé Dr. Szabó Lászlót nevezte ki, olvasható a cég közleményében.
Szabó László az elmúlt években Magyarország washingtoni nagyköveteként dolgozott, diplomáciai pályára lépése előtt pedig közel 20 éven keresztül nemzetközi gyógyszeripari cégeknél töltött be vezető pozíciót itthon és külföldön egyaránt.
2010-től a TEVA Magyarország Zrt-t irányította vezérigazgatóként. 2014-ben a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárának és miniszterhelyettesének nevezték ki, ezt követte 2017-től nagyköveti munkája az Amerikai Egyesült Államok fővárosában.
Eddigi cégvezetői pályafutása, nemzetközi tapasztalata és számos más szervezetben betöltött korábbi vezető megbízatása teszi alkalmassá a Mediaworks új elnök-vezérigazgatóját arra, hogy Magyarország kiemelkedő médiacsoportját irányítsa, annak jelenleg is meglévő stabil pozícióját tovább erősítse.
Munkáját természetesen a kollégák és a kuratórium támogatásával fogja végezni, hiszen „együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség".
EQM - Fotó: kormany.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Indul a férfitalálkozók ötödik...
- Jégeső, zivatar miatt adtak ki...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Meghosszabbították a határidőt a HPV...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Ülésezett a kormány, hamarosan jönnek...
- Mesélnek a pécsi utcák, terek: a...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére