Együtt tud csak igazán összekovácsolódni egy család
2018. január 13. szombat 15:30

A család az együttlétről is szól, amikor közös programokon vesz részt a család minden tagja - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Városligeti Műjégpályán, a Családok Éve programsorozat nyitórendezvényén.
Elmondása szerint bár ezeken a programokon nem direkt módon foglalkoznak a gyerekekkel, de amikor segítik, instruálják őket, például megtanítják őket korcsolyázni, akkor összekovácsolódik a család, és ezekre az élményekre a gyerekek felnőttként is örömmel emlékeznek vissza.
Novák Katalin a családtámogatási rendszer újdonságait emelte ki, így azt, hogy a nagycsaládosoknak elengedik a hitelük egy részét, hogy a diákhitelt is elengedik, vagy felfüggesztik a törlesztést, ha gyermeket vállalnak. Közölte, Babakötvényt kapnak azok a magyarok is, akik nem Magyarország területén vállalnak gyereket, illetve megduplázzák a diplomás gyedet. Hozzátette ugyanakkor, hogy a család nem elsősorban az anyagi támogatásokról szól.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- A Pécsi Püspökség is programokkal...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be...