Egyre népszerűbb a határvadász toborzás
2016. szeptember 22. csütörtök 16:17

Már több mint négyezren érdeklődtek az Országos Rendőr-főkapitányság határvadász toborzásán - számolt be Papp Károly országos rendőrfőkapitány az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén a toborzás eddigi eredményeiről.
Papp Károly elmondta: szeptember elsejétől szeptember 21. estig 4119-en érdeklődtek és 881 ember be is nyújtotta pályázatát. Több megyében több száz toborzó rendezvényt tartottak mostanáig, s terveznek a következő időszakra is. Emellett Facebook-on és Twitteren is tájékozódhatnak az érdeklődők.
A jelentkezők átlagéletkora 28 év. A jelentkezőknek fizikai, egészségügyi, pszichológiai vizsgálatokon, továbbá pályaalkalmassági beszélgetésen is részt kell venniük. Akik valamennyi feltételnek megfelelnek, azoknál a Nemzeti Védelmi Szolgálat életvitel-ellenőrzést végez el - fejtette ki Papp Károly.
A rendőrfőkapitány beszámolója szerint a fizikai, egészségügyi és pszichológiai vizsgálatokon eddig résztvettek körében legalább 80 százalékos volt a megfelelési arány.
A kormány augusztusban döntött a rendőrség határvadász bevetési osztályainak megerősítéséről háromezer rendőrrel, miután tovább erősödött az illegális migrációs nyomás a magyar-szerb, valamint a bolgár-szerb határon, megnőtt a szerb területen várakozók száma, és a későbbiekben sem várható az illegális migráció csökkenése - írta korábbi közleményében a Belügyminisztérium, amely közölte, a létszámfejlesztés megvalósításaként a Készenléti Rendőrség korábbi határrendészeti igazgatósága mellé egy újabb határrendészeti igazgatóságot állítanak fel, a meglévő hét határvadász bevetési osztály pedig tizenötre bővül.
Határvadásznak jelentkezhet az a 18. életévét betöltött magyar állampolgár, aki büntetlen előéletű, magyarországi állandó lakóhellyel és legalább érettségivel rendelkezik. A felvettek hat hónapos képzésen vesznek részt, amelynek első két hónapjában a rendvédelmi alapfeladatokat sajátítják el, a következő négy hónapban pedig az őr-járőrtársi képzést teljesítik. A komplex szakmai vizsga után őr- járőrtárs részszakképesítést szereznek.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...