Egy nap leforgása alatt 10,7 millió maszk érkezett Magyarországra
2020. április 15. szerda 15:10

Huszonnégy óra alatt 10 millió 700 ezer maszk érkezett Magyarországra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek.
A tárcavezető kifejtette: az egészségügyi védekezés sikere szempontjából továbbra is az a kulcskérdés, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű speciális védőeszközök rendelkezésre álljanak az orvosok és ápolók számára, mert így lehet megvédeni őket a fertőzéstől és így lehet lehetővé tenni számukra, hogy az elkövetkező időben is eredményesen végezzék azt a rendkívül fontos munkát, amelyet az elmúlt hónapokban is kiválóan teljesítettek.
Szijjártó Péter kiemelte: ezért is folyamatos a Kína és Magyarország közötti légihíd működése, ezen keresztül már több tízmillió darab speciális védőeszköz érkezett
Magyarországra.
Az elmúlt huszonnégy óra leforgása alatt 10 millió 700 ezer maszk érkezett az országba három nagy szállítógép fedélzetén, emellett érkezett 900 liter fertőtlenítő folyadék és 24 600 izolációs köpeny is, amely azon orvosokat és ápolókat védi, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek koronavírussal fertőzött betegekkel - közölte.
Hangsúlyozta: a Kína és Magyarország közötti légihíd működése az elkövetkező napokban is folyamatos lesz. Csütörtökön öt újabb repülőgép érkezik Budapestre, ezek a gépek már kínai repülőtereken várják a berakodást és a felszállási engedélyt - mondta.
MTI - Fotó: MTI/Botár Gergely
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...