Egy katával trükköző egyéni vállalkozóra csapott le a NAV
2023. augusztus 14. hétfő 17:00

Összesen csaknem 35 millió forint adóhiányt, késedelmi pótlékot és bírságot kellett befizetnie egy festő és mázoló egyéni vállalkozónak, aki trükközni próbált a kata szabályokkal - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
A közlemény szerint az egyéni vállalkozó bejelentette az adóhatóságnak tevékenysége szünetelését, és azt nyilatkozta, hogy bevétele 12 millió forint - azaz az alanyi adómentességre jogosító és a katás adózókra irányadó értékhatár - alatt maradt.
Hozzátették: a vállalkozó nyilatkozatát a bankszámlája cáfolta meg, mivel az odaérkező összegek lényegesen meghaladták az adómentesség értékhatárát.
A szakember - miközben szüneteltette egyéni vállalkozását - elvállalta egy épület generálkivitelezését és a számlájára érkező összeg éppen megfelelt a kivitelezés ellenértékének - ismertették a revizorok adatgyűjtésének eredményét.
Az ellenőrzés során a kivitelező és a megrendelő próbálták megtéveszteni az ellenőröket, azt a látszatot keltve, hogy a beruházást nem is az egyéni vállalkozó, hanem egy kényszertörlés alatt álló harmadik fél végezte el.
A NAV közleménye szerint a megrendelő a kényszertörlés alatt álló társaság számláján szereplő összeg áfatartalmát próbálta visszaigénylni, ezzel igazolva a harmadik fél hitelességét az ügyletben.
A NAV munkatársai bizonyították, hogy a kérdéses harmadik vállalkozás nem végezhette el a munkákat, hiszen sem alkalmazottai, sem eszközei nem voltak hozzá.
A megrendelő végül önként mondott le az áfa-visszaigényléséről, és javította bevallásait - olvasható a NAV közleményében.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Frontális karambolhoz riasztották a...
- Sorházban csaptak fel a lángok, egy...
- Két baranyai város kerül a NAV...
- Fontos határidő közeleg, több...
- A Vatikánban fogadja Orbán Viktort...
- Schubert Olívia személyében baranyai...
- Egyházmegyei kitüntetéseket adott...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Nagyon káros, ezért ne etessük a...
- Baranyában is újra szállást keres a...

