Dörnerék átvették az Új Színház irányítását
2012. január 31. kedd 11:33

Dörner György átvette az Új Színházat; a teátrum február 1-jével kinevezett igazgatója és Márta István eddigi igazgató között kedd reggel lezajlott az intézmény átadás-átvétele.
Márta István az MTI-t tájékoztatta arról, hogy az átadás-átvételen a főváros képviselője, a színház jogásza, gazdasági vezetője, gazdasági igazgatója, műszaki igazgatója és Dörner György vett részt csapatával.
Mint mondta, átadták a megfelelő okiratokat, a színház pecsétjét és az igazgatói iroda kulcsát. Az eseményt követően Márta István és a társulat újvidéki vendégjátékra utazott az Erdő című darabbal. Dörner György az MTI-nek elmondta: az átadás-átvétel rendben lezajlott.
Pozsgai Zsolt, aki február 1-jétől a színház főrendezője, problémaként említette, hogy az egész társulat vendégjátékra utazott, így üres színházban kezdik a munkát. Mint mondta, Kodolányi János Földindulás című művének próbái hétfőn indulnak, csütörtökön társulati ülést tartanak.
Képünkön Dörner György érkezik az Új Színház épületéhez
MTI - Fotó: Kollányi Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

