Dávid Ibolya levelet írt a Bayer-publicisztika miatt

"Dávid Ibolya: Levél zsidó és nem zsidó barátaimnak!

Elképesztő, felháborító, botrányos és visszautasítandó. A Magyar Hírlap átlépett egy határt, amit senki, jobboldali, vallásos emberek pedig pláne nem léphetnek át. Keresztény, konzervatív, magyar politikusként sütöm le a szememet és kérek bocsánatot, a kereszténységével nem élő, de a hittel és az eszmével visszaélő Bayer Zsolt helyett minden zsidó és nem zsidó honfitársamtól.

Mint ahogy keresztényként, konzervatívként és magyarként kérek bocsánatot a magát a diktatúra évei alatt is nemzetinek és konzervatívnak, a jobboldali hagyományokon felnőtt kereszténynek nevező Ungváry Rudolftól, akinek szimplán, de valószínűleg tudatosan félreértett mondataiból kiindulva írta le a Magyar Hírlap a leírhatatlant, a vállalhatatlant.

Ungváry Rudolf ezt mondta az ATV-ben március 17-én, a főpolgármester ünnepi beszédének megzavarásáról:"ott álltam szemben a kordon mögött azzal a tömeggel, amelynek fiatalabb tagjai kivörösödött, dühtől eltorzult arccal rázták felém az öklüket. És ezek az emberek még kevésbé zavartak engem, mert ezek valóban annak a 'házmester Magyarországnak' a képviselői, akiknek elődei annakidején zsidókat lőttek a Dunába.".

Bayer Zsolt ezeket a mondatokat másnap így idézte félre 2008. március 18-án, a Magyar Hírlapban: "Mi most utóbbira, Ungváry Rudolfra koncentrálunk, szem előtt tartva Murphy törvényét, miszerint 'az emésztőgödörben mindig a legnagyobb darabok úsznak legfelül'. Bayer szerint Ungváry a következőket mondta: a Fidesz és hívei a házmesterek Magyarországának követői, akiknek elődei zsidókat lőttek a Dunába."

Bayer Zsolt ezek után a magyar zsidókra elképesztő kitételeket tett. Le kell írnunk sajnos, mert mindenkinek értenie és ismernie kell, még ha vállalhatatlan is: "1967-ben a pesti zsidó újságírók még Izraelt gyalázták. Ugyanezek a pesti zsidó újságírók ma az arabokat gyalázzák. Meg a Fideszt. Meg bennünket. Mert jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket. Ők a mi indok-zsidóink - értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust... És csak ülünk a medencénk szélén, és nem is értjük már a versenyfutást a parton. Megértenünk. Ugyanis teljesen felesleges, fárasztó és lélekölő időtöltés ezeket megérteni. Annyi a dolgunk csupán, hogy ne engedjük őket az ország medencéjébe vizelni és orrot fújni. Mondjuk úgy: határozottan ne engedjük. Azon túl nézzük derűsen, ahogy rohangálnak a parton. Egy rakás szerencsétlen beteg. El fognak fáradni."

Egy demokrata ilyenkor szót kér, egy kereszténynek pedig kötelező...

Kezdjük az elején. Ungváry Rudolf a hatvanas években a Vigilia nevű katolikus lapba írt. Tudom, mert szüleim olvasták. Tudom, mert ez volt az a lap, amelyben a Kádár-rendszer szélére került vallásos értelmiségiek, keresztények összekacsintottak. Ungváry Rudolf a szamizdat Naplót is vállalta, a nyolcvanas évek legelején írta "Nem zsidónak lenni" című, nagy vihart kavart gondolatait. Tudom, mert otthon beszéltünk róla, tudom, mert a keresztény közösségen belül vitát váltott ki. Mert Ungváry Rudolf akkor is írt, amikor ahhoz bátorság kellett. Amikor a hivatalos újságírás pont ugyanazzal a hévvel és ugyanazzal a csúsztató, manipulatív hazudozással támadt, mint ahogyan ezt Bayer Zsolt tette most.

Antall József lelki támaszának, Jelenits Istvánnak Ungváry baráti köréhez tartozott. Ahhoz a körhöz, amelyik tudta, tudja hogy aki Isten fele néz őszintén - és keresi tekintetét, bármerre is legyen -, az csak jámbor ember lehet. Istenkereső, -félő ember nem tud gyűlölni. Képtelen ember és ember megosztására. Nagyon közép-európai dolog lezsidózni egy mélyen vallásos, katolikus embert, de ez így szép is. Európai keresztény ember ugyanis tudja és vállalja, hogy Krisztusa zsidó volt, Európa pedig a zsidó-keresztény kultúrából táplálkozik.

"Magyar zsidónak" lenni azt jelentheti, mint magyar kereszténynek: Közép-Európában lakni, gondolkodni, lélegezni, gyermekeket nevelni. Örülni, szeretni és aggódni. Aggódni, amikor Bayer Zsolt tollat ragad. De nem félni, mert egy "demokrata nem fél". Keresztény ember pedig nem vár a tiltakozással. Mert mindenkinek tudnia kell, hogy a értékkel megélt élet mehet csak szembe a mindent tagadó és megvető cinikus világgal.

Tisztelt Bayer Zsolt úr! "Arra senki sem kényszeríthető, hogy szégyenkezzék egykori magatartása miatt. Parancsra senki sem képes szégyenkezni. Ehhez vagy megvan valakinek a kultúrája, vagy nincs. Az egyháznak éppen ez a kultúrája van meg. Évezredes gyakorlata van abban, hogy kezelje a bűnt, a szégyent, a tőle elválaszthatatlan gyászt és bánatot. A bűnbánat és megbocsátás 'társadalmasítása', beépítése az európai kultúrába a kereszténység egyik legnagyobb teljesítménye, mely az egyház feladataként valósult meg." Ezt Ungváry Rudolf írta én pedig ezeket a sorokat ajánlom az Ön és a Magyar Hírlap felelős vezetőinek figyelmébe. És, ha tollat ragadnak bocsánatot kérni, akkor azt egyenként tegyék meg a Bayer-cikkben említett többi közéleti szereplővel, Avar Jánossal, Bolgár Györggyel, Csillag Istvánnal, Dési Jánossal, Friderikusz Sándorral és Mészáros Tamással is. Számtalan megállapításukkal, véleményükkel nem értek egyet, de attól, mert ők nem a konzervatív politikai oldalon állnak, ugyanúgy magyarok, honfitársaink, akik ugyanazt a nyelvet beszélik, mint mi, ugyanazt a kultúrát ismerik, mint mi és ugyanazokkal a mindennapi bajokkal küzdenek, amellyel az egész ország. Magyarország utolsó két évtizede tele van kudarcokkal, sebekkel és fájdalmakkal.

Egy dolog vigasztalhat minket: ezeket demokratikus és szabad országban szenvedjük el és a vállalhatatlan mondatoknak nem lehet társa a mind kormányon, mind ellenzékben többségben lévő, demokratikus politika. Ám a politikusok sokszor gyávák közösen lépni. Mi azonban tudjuk azt is, hogy ez nem csak 386 országgyűlési képviselő ügye. Ez egész Magyarország ügye. És tudjuk, hogy ott többségben vagyunk."

FRISSÍTVE:
(09:53)

Bayer Zsolt válasza a tegnapi Magyar Hírlapban jelent meg (azaz még Dávid Ibolya nyílt levele előtt). Idézzük a publicistának az írásával kapcsolatos véleményekre adott reakcióját:

"Még egyszer a medencéről

Mottó: "Ha zsidók írnak zsidókról, akkor olyat is megengedhetnek maguknak, amit a keresztények nem. Amikor én, aki annyit szenvedtem életem során, barbárnak nevezem ezt az asszonyt arab szomszédjával szemben elkövetett tetteiért, akkor semmi kétség, hogy ezt humanista szempontból teszem. Ha egy nem zsidó mondja azt, hogy az a nő barbár, akkor az még úgy is antiszemita-gyanús, ha az ő szempontja szintén csak a humanizmus. Nekem ezért is van bajom azzal, hogy maguk a szólásszabadságot odáig vitték, hogy annak ernyője alatt a legszörnyűbb nyilas propaganda folyik Magyarországon." (Tomi Lapid, Izrael volt miniszterelnök-helyettese a Magyar Nemzet március 1-jei számában)

Erre a mottóul választott idézetre majd még visszatérünk. Most először arról, ami lesz.

Hadjárat lesz. Már összeült a "kivégzőosztag", hogy eldöntse sorsomat. Lesz tiltakozás, aláírásgyűjtés, sok-sok cikk, lesz felszólítás, hogy főnököm rúgjon ki, a Fidesz és a barátaim és a családom határolódjon el tőlem - mert Európában olyat nem lehet írni, amit én írtam. Ez lesz. (Máris van!) Egyrészt azért, mert ez ilyenkor része a "kanonizált" cselekvéssornak (lásd a Semjén Zsolt barátom elleni hadjárat részleteit a "szakállas bácsi" után), másrészt ez most amúgy is jól jön, addig sem kell beszélni az államháztartás helyzetéről, a népszavazás eredményéről és következményeiről, az SZDSZ és az MSZP állapotáról és Gyurcsány jövőjéről. Mindebből persze az is következik, hogy a szigorú politikai logika és taktika alapján nyilván hibáztam, amiért éppen most írtam, amit írtam, hiszen taktikusabb lett volna hallgatni, és nem adni muníciót a mellébeszélésnek, a műbalhénak, vagyis a kormánypártok és értelmiségük legeslegutolsó fegyverének. Soha nem voltam jó taktikus. Sajnos. Ezért írtam meg. Ezért, és mert nem bírom elviselni, ha "lenyilasházmesterezik" a fél országot.

És nem először teszik. Emlékeznek még erre a mondatra: "a polgári köröknek lelki igénye van a fasizmusra".

Ezzel az egyetlen mondattal sok százezer magyar embert lefastisztáztak néhány évvel ezelőtt. (Köztük sok polgári körös zsidó honfitársunkat, persze...) És nem volt tiltakozás, aláírásgyűjtés - semmi sem volt "arról az oldalról". Ahogy a mostani lenyilasházmesterezésünk sem szúrt szemet senkinek. Elhangzott, és kész. A lenyilasozottak dörmögtek, a "másik oldal" valószínűleg egyetértően bólogatott.

És erre emlékeznek még? "Mi sokkal jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket!" Ezt Kornis Mihály írta az Élet és Irodalom hasábjain. Nagyon régen. Még nem volt Magyar Gárda, még semmi sem volt. És nem magyarázta meg soha, kicsoda a "benneteket" és kicsoda a "mi". Mert nem kellett megmagyaráznia. Mert nem gyűjtöttek aláírásokat, hogy magyarázza meg. 2003-ban amúgy ezt írtam a Magyar Nemzetben: "Mindent lehet. A társadalom immunrendszere elsorvadt, önbecsülése eltűnt. Eltűnt már akkor, amikor a rendszerváltás hajnalán eltűrtük Spiró György ezen mondatát: »Jönnek a mélymagyarok, jönnek a szarból megint...«; mikor eltűrtük Kornis Mihály ezen mondatát: »Mi sokkal jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket«; mikor eltűrtük az Eörsi-klán összes megdöbbentő gyalázkodását." És egy jottányit sem változott a véleményem azóta. Talán csak annyi történt, hogy ismét levettem Illyést a polcról: "Eltölthettél tíz évet, vagy akár egy életet azzal, hogy a magyarságot, akár nép, akár fajta mivoltában hibáiért ostoroztad, sértegetted, átkoztad, mindez csipetnyi jogot sem ad arra, hogy a zsidóság esetleges fogyatékosságaira csak távolról is célozhass. A láthatatlan tömeg, amelyről azt hitted, már szétfolyt az ország testében, egyszerre eleven egységbe ugrik s minden egyede úgy feszül feléd, mint a tüskésdisznó lándzsái." (Illyés Gyula írása Pap Károly Zsidó sebek és bűnök című könyvéről, Nyugat, 1935. 7. sz.)

Illyés Gyula szavai ezek a harmincas évekből. Ha ma írja le őket, aláírásokat gyűjtenének ellene. Mert ma már - és most érünk vissza a mottónkhoz! - Tomi Lapid nyíltan kimondja a lényeget: ha nem zsidóként bírálsz zsidót, antiszemita vagy, még akkor is, ha igazad van. Ez pedig a véglegesen torz formát öltött zsidó-magyar viszony egyik tragédiája. Még egyszer mondom: ha nem lehet nyílt és értelmes párbeszédet folytatni erről a viszonyról, az tragédia. Ha mindezt azzal söpörjük a szőnyeg alá, hogy "nincs is ilyen viszony, hiszen zsidók nincsenek is" - az is tragédia. Mindannyiunk tragédiája. Amúgy pedig, akinek van hozzá kedve és ideje, járjon utána, vajon az általam idézett Karinthy Ferenc igazat írt-e 1967-ben, amikor a "pesti zsidó újságírók" elvakult Izrael-ellenességéről értekezett. Érdekes olvasmány lesz, és egyben tanulságos is. Nekem se időm, se energiám. Emlékeim viszont vannak. Kicsit későbbről, de vannak. Mert ez az Izrael-ellenesség a hetvenes években sem változott. És különösen izgalmas ennek fényében olvasgatni ugyanezen szerzők mai megnyilvánulásait például Izraelről és az arabokról. Vagy elolvasni azt, hogy aki ma Izraelt bírálja, az bizony antiszemita - pedig nagy irodalma van ám ennek is!

Végezetül még két megjegyzés. Először: kíváncsian várom, vajon elő mer-e állni az az ember, aki nekem annak idején a Lukács uszodában történteket elmesélte? Már csak a fene nagy becsület és európaiság nevében... Elő mer-e állni, vagy csak aláírja majd az ellenem megfogalmazott tiltakozást? Ez a kérdés jelenleg csak kettőnknek érdekes, hiszen csak mi ketten tudjuk, ki is ő. De a hallgatása (is) és az esetleges nyílt vállalása (is) nagyon tanulságos lesz.

Másodszor: az ellenem most elinduló hadjárat logikája alapján bizony kezdeményezni kell Karinthy Ferenc, Illyés Gyula, Herczeg Ferenc, Németh László vagy például Tzvetan Todorov betiltását is. És még százakét. Akik szólni merészeltek erről az eltorzult viszonyról. Tényleg, adok egy házi feladatot: olvassák el Tzvetan Todorov Az új moralizmus című tanulmányát (Lettre, 1999, tél). Abban benne van, hogyan és miért kezdődnek az ilyesféle hadjáratok. Az is tanulságos lesz ám! Amúgy pedig: jó gyűlölködést...

Bayer Zsolt, főmunkatárs"

(MTI/OS)