Csúcson a foglalkoztatás, rekord alacsony a munkanélküliség
2022. július 28. csütörtök 13:30

A rendszerváltás óta nem volt ilyen magas a foglalkoztatottak száma Magyarországon, júniusban 4 millió 740 ezren dolgoztak, ami az előző évhez képest közel 50 ezres növekedést jelent - mondta csütörtökön Kutnyánszky Zsolt.
Az iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár a Technológiai és Ipari Minisztérium MTI-nek küldött közleményében kiemelte, karnyújtásnyira került a teljes foglalkoztatás hazánkban, a munkanélküliségi ráta 3,2 százalékra mérséklődött, aminél alacsonyabbat még nem mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az elmúlt három évtizedben.
A koronavírus-járvány elmúlt hullámait, illetve az orosz-ukrán háború kihívásait mindezidáig jól vészelte át a munkaerőpiac, amelyet támogattak a kormány munkahelyek megőrzését, valamint újak létrehozását ösztönző intézkedései is.
A hazai elsődleges munkaerőpiacon változatlanul rekord magas, 4,5 millió főt meghaladó a munkában állók száma. Az elmúlt három hónap átlagában a munkában állók száma 4 millió 693 ezer főt tett ki, ami az év ezen időszakában 2010 óta az eddigi legmagasabb létszám. A 15-64 éves népesség foglalkoztatási rátája 74,3 százalékra javult, ami a rendszerváltozás óta mért eddigi legmagasabb érték. A növekedés üteme az egy évvel korábbi szinthez képest 1,5 százalékpontot, a 2010-es kormányváltáshoz viszonyítva pedig 18,1 százalék százalékpontot tett ki.
Kitért arra is, hogy nemzetközi összevetésben a munkanélküliségi ráta továbbra is az egyik legalacsonyabb az EU-ban, májusban a hatodik helyen álltunk ebben a tekintetben.
A regisztrált álláskeresők száma is fokozatosan mérséklődik, a júliusi 231 ezres létszám az elmúlt három évtized második legalacsonyabb értéke.
Kutnyánszky Zsolt sikerként értékelte, hogy "míg 2010 előtt a fiatalok munkanélküliségi rátája a 30 százalékhoz közelített, addig ez mára éppen a harmadára, 10 százalékra esett vissza, a számuk az egy évvel korábbi szinthez képest 12 ezer fővel mérséklődött.
A kormány a 25 év alattiak adókedvezményével sikeresen ösztönözte a munkába állásukat, ami a foglalkoztathatóság szempontjából érzékeny csoportnál nagy eredménynek számít. A korosztály foglalkoztatását a nyári diákmunka program is ösztönzi, amit a kormány közel három milliárd forinttal támogat, ennek keretében jelenleg már mintegy 22 ezer diák dolgozik."
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- 11 milliárd forintnyi...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...